Nem gondoltam volna, hogy ilyesmit fogok egyszer ide írni, e végül is ez is velem történt.
A május elsejei hosszú hétvégét mindenki máshogy értékelte. Ki programot szervezett, ki vendégeket várt, megint mások pedig csak örültek, hogy végre nem kell semmit sem csinálniuk.
Én természetesen a program-tervezők között voltam, és alig hatvan másik emberrel ellátogattunk a településünk testvér-falujába. Németország csodás, ám kissé esős, szeles vidékein, Münchentől egy kisebb kőhajításnyira található az említett település, ahová a falunk jeles képviselői, a néptánccsoport és néhány zenész kíséretében ellátogattam. Idén 20 éves ez a kapcsolat, amit mindkét közösség egyhangúan meg akart ünnepelni, így a bajor barátainknál most, itthon pedig augusztusban tartunk majd össznépi evészetet.
Pontosan. Direkt használtam ezt a kifejezést, mert 12 óra buszút után egy szolid grillvacsora következett, amit a fogadócsaládokkal való megismerkedés követett. Erre enni kellett! Vagyis másoknak enni és inni, de mivel a sör jelentős mennyiségű glutént tartalmaz, azt mellőznöm kellett. Sörről szólva, csak hogy mindenki tisztán lásson, itt Maß-ban mérik, ami a literes korsót jelenti és aki kisebbet kér, arra nagyon furcsán néznek. Tehát ettünk, egy kis húst, némi kenyérrel és sörrel. Amúgy kenyeret sem ettem, a lisztérzékenységből kifolyólag.
Másnap elutaztunk Augsburgba, ahol megtudtuk, hogy a 955 augusztusában megesett csatát azért vesztettük el a németek ellen, mert esett az eső és elgörbültek a nyilaink. Hát valóban, csak "a magyarok nyilaitól ments meg Uram minket!" és meg lettek mentve. A város amúgy nagyon szép, és kiemelném a város templomait, amik közül az egyik olyan, mintha lehányta volna a barokk, egy másik pedig olyan szinten minimalista és modern, hogy olyat még nem láttam. Ebédre természetesen ettünk egy kis húst sörrel. Délután egy kiállítás megnyitó és ünnepi közgyűlés zárta a napot.
Harmadik napon reggel avattuk a 20 éves kapcsolat emléktábláját. Csinos darab, nem mondom, de olyan hideg volt, hogy nem nagyon húztuk az ünnepséget. Délelőtt sétáltunk, kávéztunk, beszélgettünk és a színpadi műsort néztük-hallgattuk a fagyhalál szélén. Ebédre a változatosság kedvéért volt egy kis egészben sült disznó és sör. Délután a fogadó családommal megnéztük körkapcsolásban a BundesLiga maradék kilenc mérkőzését, és szerintem életem legjobb színészi alakításait csodálhattam meg. Azok a szegény focisták úgy tudtak szenvedni... Persze aztán felugrottak és kergették tovább a labdát. (Ha valaki nem jött volna rá, nem vagyok egy nagy foci rajongó). Este ünnepélyes záró-búcsúztató evészet volt, kivételesen hús és sör. Bár a fél grillcsirkém mellé sikerült szerezni fröccsöt, de bekeverve hozták, szóval bort azt nem kaphattam.
Vasárnap reggel a tyúkokkal keltünk és nyolc órakor már a buszokra kászálódott fel a társaság. Némi könnyes búcsú és integetés után elindultunk haza. A busz hátsó traktusa azonnal elaludt, alig értük el a falu határát, mert mint kiderült, hajnalig tartott ám a mulatság.
Hosszú volt, nagyon elfáradtam, de szerencsésnek mondhattam magam, hiszen az utasok között többen voltak olyan szerencsétlenek, hogy hétfőn várta őket az irodalom érettségi. Hálás voltam, hogy abból már kinőttem.
Gamer Lány
Utolsó kommentek