Hogyan magyarázod el egy Taoistának, hogy a keresztény és a katolikus nem igazán egyező fogalmak. Hát elmondanám, hogy nehezen, főleg, ha a közös nyelv az angol, amit vallási témában egyikőtök sem beszél túl jól. Én azért nem, mert nem vagyok vallásos, XueChen pedig mert kínai.

Az egész úgy kezdődött, hogy a múlt heti sikeres kirándulás után eldöntöttem, hogy folytatni akarom Párizs felfedezését, ugyanakkor a megtekinteni kívánt látványosságokhoz másik társaságot kellett szereznem. A lányok nem igazán tartoznak a klasszikus turista kategóriába. Szerencsére XueChen, mint hogy Kína egy igen távoli és meglehetősen, ha nem is elmaradott, de elzárt területéről érkezett, tökéletes választásnak tűnt. Nem ismeri a helyet, nem ismeri a kultúrát és kíváncsi.

Mivel nekem édes mindegy volt, mit nézünk meg, hát átadtam a döntés lehetőségét. Ennek értelmében reggel Párizs ázsiai negyedébe mentünk. Ez pontosan a XIII. kerület. Valószínűleg nem találtuk meg a megfelelő utcát, mivel én balga elfelejtettem felírni, de azért érdekes dolgokat láttunk. Kis tekergés után eljutottunk a Place Jeanne d'Arc-ra ahol találtunk egy nagyon kis helyes templomot és betértünk útmutatást kérni. Szó szerint, és nem spirituálisan. Szerencsénk volt, a misére készülő asszonyok tudtak segíteni és a templom két igen régi és igen szép festményét is megmutatták. Köszöntük a segítséget és elindultunk papucs-vadászatra. Már szeptember másodika óta kerestem a strandpapucsot és most a kínai árusoknál reméltem meglelni. Hát eltartott egy darabig. Még előtte megnéztünk egy kisebb piacot, ahol a lepényhaltól a karfiolon át valószínűleg az atom meghajtású tengeralattjáróig mindent lehetett kapni, csak papucsot nem. Ezt követte egy bevásárló központ, ahol persze megint csak Zara és Printems boltokat találtunk, de papucsot egy szálat se. Végül egy lyuk méretű boltban leltem rá az áhított darabra. Hát nem mondom, hogy nem hagy kívánnivalót maga után, de legalább van. Vietnámi forma, kék és még egy strassz is van rajta, és csak egy számmal nagyobb, mint kellene. Viszont tökéletesen funkcionál.

Ebédelni egy török kifőzdébe mentünk, ahol a napi ajánlat húsgombóc volt, krumplival és rizzsel. Kecskéből. Nagyon finom volt, bár kicsit lassan sikerült elfogyasztanunk. XueChen evőpálcikához szokott keze sehogy sem akarta az igazságot. A kés még hagyján de komoly munkát jelentett elmagyaráznom, hogyan tartsa a villát. Minden nap tanul az ember valamit alapon ezzel is megbirkóztunk. 

Ebéd után elmetróztunk a Nôtre Dame-hoz. Meg ahhoz az óriási sorhoz, ami előtte kígyózott. A látványtól megrettenve eldöntöttük, hogy csak kívülről megnézzük, csinálunk pár fotót és megyünk is tovább. Aztán arra gondoltam, hogy én ugyan nem fogok még egyszer idejönni, csak hogy sorba állhassak egy valószínűleg sokkal esősebb és hidegebb napon, hát nekiláttam az új tervem kivitelezéséhez.

Ha valamit igazán el akarsz rejteni, tedd olyan helyre, ahol mindenki láthatja! 

Ezen elv mentén haladva kiválasztottam egy megfelelően nagy és zajos iskoláscsoportot és közéjük vegyítettem magunkat. Magyarul bepofátlankodtunk a sorba. Persze így is kellett állnunk egy kicsit, de nem többet mint nyolc perc. Odabent aztán alaposan meglepődtünk. Bele se gondoltam, hogy mennyi lehet az idő, vagy hogy milyen nap van, de épp zajlott a szombati Szent Mise. Nem gyakran járok ilyen eseményekre, szóval szerintem nem meglepő, ha azt mondom, lélegzet elállító volt. Rengeteg ember, rengeteg pap, ministráns, meg még aki kell ilyenkor és cseppet sem zavartatva az oldalt áramló tömegtől, szépen komótosan tették a dolgukat. Egy hölgy gyönyörűen énekelt hozzá, aztán a papok és a közönség is csatlakozott. Mire körbeértünk a templomban véget ért a ceremónia és megnyitották a középső részt is, hogy a bámuló tömeg fényképezhessen. Szerintem legalább egy órát voltunk bent. Nem mintha maga az épület olyan különleges lenne, mármint szép, meg minden, csak semmi extra nincs benne. Sajnos a toronyba nem jutottunk fel és a kincstár is zárva volt, de azért nem csalódtunk.

A következő megállónk alig két utcányira volt, a St. Severin templom. Kicsi, csendes és nagyon nagyon szép. A gótika egy olyan remekműve, amit eddig szerintem sehol nem láttam, pedig edzett vagyok a templomok ilyen jellegű látogatásában. Nem azért, de lényegesen különlegesebbnek találtam, mint a Nôtre Dame-ot. 

Mivel még nem éreztük magunkat eléggé áhítatosnak, ellátogattunk az Invalidusok Dómjához. Amiről én azt hittem, hogy csak egy újabb templom, pedig valójában egy óriási komplexum. Nem is volt energiánk az egészet végig nézni. Megtekintettük az Eglise Saint-Louis des Invalides-t, tehát a templom részt és természetesen beköszöntünk Napóleonhoz is. XueChen teljesen kiakadt, hogy mért állítunk ki és fényképezünk emberi maradványokat, annak ellenére, hogy tudta, ki az a Napóleon. Nem igazán sikerült elmagyaráznom neki, ráadásul megint belefutottunk a keresztény vallások témájába, ami igen kínkeserves terület. 

Elunva a templomokat a Rodin múzeumhoz sétáltunk, ha már ott jártunk a környéken. Újabb sorban állás után sok-sok szép és kevésbé szép szobor következett, néhol festményekkel váltakozva. Értem én, hogy Rodin szép szobrokat csinált és nagyon élethűen tudta ábrázolni az emberi testet, de mért csinált mindenből kettőt, néha hármat?  A múzeum parkja viszont gyönyörű volt. Szobrokkal, szökőkúttal, pázsittal, gyerekekkel. Egy órát biztosan eltöltöttünk ott is. A teljes kimerülés határán végül a hazatérés mellett döntöttünk és a vonaton csak azért nem aludtam el, mert folyamatosan figyelnem kellett, hogy XueChen mit mond.

A kollégiumba visszatérve a lányok megkérdezték, hogy nincs-e kedvem bulizni menni Párizsba, egész éjszakára, de köszöntem, csak a kispárnámra vágytam. Persze aztán még elég sokáig fent voltam és ma csak tizenegykor ébredtem fel. Már csak némi másolás várt rám, hogy felkészüljek a következő hét tanóráira és nyugodtan kipihenjem az előző hetet. A következő sem hiszem, hogy könnyebb lesz, de majd megírom azt is.

Azt hiszem elfelejtettem megemlíteni, hogy a fényképezőgépem szombaton négy kép után közölte, hogy nem éri el a kártyát, szóval a továbbiakban XueChen telefonjára kellett hagyatkoznom, amiről megszerezni a képeket meglehetősen nehéz volt. Nem véletlenül nem szeretem a zsenifonokat. A saját illesztőprogramjuk nélkül konkrétan hasznavehetetlenek.

Gamer Lány