Viszont kezdjük a szombattal, amikor is nem történt semmi. Reggel konkrétan úgy ébredtem, hogy semmi kedvem az emberiséghez, úgy alapjáraton (néha megesik velem, és mázli, ha hétvégén van), ezért technikailag bezárkózva töltöttem a napot a szobámban, a monitor előtt. Mivel emberekhez nem volt kedvem, kedves ismerőseinkhez, az űrlényekhez fordultam. Magyarra fordítva a dolgot, Star Trek filmeket néztem, a két legújabbat, utána pedig Sherlock Holmes filmeket. Sherlock ugyan nem űrlény, de szerintem az embertől is kellően távol áll ahhoz, hogy beleférjen a napomba. Ráadásul kitalált személy, és a filmek viccesek. Jól telt a napom, senki nem zavart meg, vagy nem hosszú ideig.

Szerintem ennyi elég is a szombatról, jöjjön a vasárnap!

Ami igazándiból csak délután kezdődött el. Persze volt reggel, meg délelőtt, mint minden átlagos napon, de délután végre meglátogattuk a Louvre-ot. Teljes nevén Palais Royal - Musée de Louvre. Andra, Carmen, Christina és én készen álltunk, hogy felfedezzük.

Egy átlagos napon a sor, ami a Louvre előtt kígyózik, megközelítőleg fél óra, negyven perc. Ma, október első vasárnapján ez elérte az egy-másfél órát. Ennek igen egyszerű oka van: minden hónap első vasárnapján Párizs múzeumai ingyenesen látogathatók. A Louvre is. Azt a tömeget...

Hát mit mondjak? A múzeum igen nagy. Igen gazdag. Változatos, sokszínű kiállítási területekkel, témákkal. Ugyanakkor, megközelítőleg a 10%-át sikerült megnéznünk négy óra alatt.  Annyira hatalmas a komplexum, hogy képtelenség végig nézni. Mire elértük az Egyiptom-részleget, már annyira untam és olyan fáradt voltam, hogy a fáraó-kori leletekhez be se mentünk, csak átrohantunk a termeken, megnéztük a Mona-Lisát és kijöttünk. Nem szép dolog, de a diákigazolványommal ingyen megyek be bármelyik napon. Majd legközelebb kicsit jobban átgondolom a tervezést.

Az volt a baj, hogy nagyon könnyű elsodródni egymás mellől, rengeteg az ember és csak egy pillanat, hogy teljesen eltévedj a termekben. Onnan tudtuk, hogy valami nagyon híres dolognál járunk, hogy nem látszott a turistáktól az adott alkotás. A Mona Lisához konkrétan oda sem jutottam. Őriztem Carmen cuccait, míg ő előre furakodott fényképezni. Ja igen! A Louvre szabályzata nem tiltja a fényképezést, csak a vaku használatát. Érdekes, ugyanakkor szerintem logikus is, hiszen a telefonok már olyan jó képeket készítenek, hogy nincs miért aggódni. 

A művészettel túltöltött szervezetünknek némi valódi táplálékra is szüksége volt, ezért elmetróztunk az Arc de la Defense-hoz (az a nagy kapu-szerű üveg-micsoda az üzleti negyedben, ha valaki nem tudná), és besétáltunk egy plázába. Az eredeti terv szerint tankönyvet és kaját venni, illetve mellékhelységet keresni. Vegyes sikerrel. Carmen és Christine vettek könyvet, én ettem, Andra pedig talált mosdót. Részben elégedetten a dolgok állásával visszametróztunk a belvárosba, a Champs-Élysées-re. A Grand Palais-nél jöttünk föl a felszínre, csináltunk néhány giccses fényképet (főleg én) utána elsétáltunk a Place de la Concorde-ra és csináltunk még több giccses fényképet (főleg a lányok).  A tér egyébként részben le volt zárva, mert ezen a hétvégén zajlott a Qatar  Prix l'Arc de Triomphe nevű lóverseny, ami a nemzetközi verseny-naptár egyik legfontosabb eseménye. a metrón emiatt egy angol házaspárral utaztam és beszélgettem, akik hát hogy is mondjam finoman? A nevük előtt szerepelt, hogy Lord és Lady? Ez talán elég kifinomult megfogalmazás. Egyébként ők szólítottak meg, mert a férfi kíváncsi volt, hogy milyen fényképezőgép lóg a nyakamban. Az is igaz viszont, hogy nekem meg nagyon tetszett a hölgy kalapja. Sose venném fel, de nagyon jól nézett ki.

Séta után újabb metrózás következett, ezúttal a Gare d'Austerlitz-hez, mert Andra csomagot várt a szüleitől, de a busz késett, hideg volt és mi állva aludtunk.

Aztán kezdődtek a kalandok. Megjegyezném, hogy este kilenckor Párizsban semmi nincs nyitva, és a közvilágítás is eléggé takarékon működik. Carmen kitalálta, hogy legkönnyebben akkor jutunk haza, ha elsétálunk a Gare de Lyonhoz, és ott felszállunk a metróra. Oké, mondtam én, menjünk. Ja, csak épp fogalmuk sem volt, hol vagyunk, hol a Gare de Lyon és hogyan kell térképet olvasni. Szóval öt perc félvak térképolvasás után megállapítottam, hogy a Szajna rossz oldalán tartózkodunk, de legalább nem kell messzire menni. Átkalauzoltam lányokat és erősen imádkoztam, hogy ne most akarjon valami fura alak megállítani minket, vagy hasonló. Négyen voltunk, de Andra vasággyal együtt harminc kiló, Carmen szintén, csak még alacsony is, Christine pedig egész nap esett-kelt a saját lábában elbotolva. Pont ideális célpontok voltunk. Persze szerencsésen és főleg gyorsan teljesítettük a távot és onnan már átszállás és gond  nélkül haza is értünk. 

Csak egy dolgot sajnálok, hogy kimaradt. A Place de la Concorde-on a rendezvény miatt, potom 90 euróért el lehetett vinni egy körre néhány igen mutatós járgányt. Sok-sok lovacskával megtöltve. Ferrari...

Oké, bevallom, biztos féltem volna, mint az fene, de vezetni, egy Ferrarit? Csak a forgalom ne lett volna akkora...

Na mindegy, majd talán egyszer. A piros amúgy sem az én színem...

Gamer Lány