Hát, az már tény, hogy a hétvége jobban sikerült, mint a hét többi napja. Hogy mennyivel jobban, azt mindenki döntse el maga.
Szombaton, ahelyett, hogy nyugisan aludtam volna tízig, vagy még inkább tizenegyig, hajnal fél kilenckor arra ébredtem, hogy XueChennek mehetnékje van. Olyan borzalmasan koránnak éreztem az adott időpontot, hogy elsőre nem is értettem mit akar. A kis csillag-virág Párizsba akart menni hajnalok hajnalán.
Körülbelül hat üzenetbe került megmagyaráznom neki, hogy 1, még félig alszom; 2, Párizsban semmi nem nyit ki tíz előtt; 3, szombat van és azt beszéltük meg, hogy vasárnap megyünk Párizsba. Még jó, hogy korlátlan sms-küldés van a telefoncsomagomban.
Azért persze összeszedtem magam és tízkor már a metróállomás felé baktattunk, hogy belevessük magunkat a shoppingolás borzalmaiba. Nem csalódtam. A célállomásként kiválasztott plázában rajtunk kívül csak egy millió ember tartózkodott, tolakodott és lökdösődött. Mivel szombat a november hónap első napja volt, természetesen minden úgy nézett ki, mint amit egyszerre lehányt a télapó és a halloween szelleme. Narancssárga töklámpások vörös-arany dekorációban. Mért nem lehet a karácsony valami normális színű? Teszem azt zöld-ezüst?
Szinte minden második boltba bementünk és alig találtunk olyat, ami igazán tetszett volna. Az áraktól függetlenül mondom, hogy az idei téli divat eléggé gyatra. Megint visszajön a skót kockás minta, ami jó. Ugyanakkor olyan ocsmány neonszínekben, hogy a közmunkások láthatósági mellénye elbújhat mellettük. Persze voltak hagyományos darabok is, a megfizethetetlen kategóriában. Hamar kiderült, hogy nem az ízlésünkkel van a gond. Viszont még mindig ott álltunk ahol a part szakad: Kabát kellett, mert a november hidegre fordította a helyi időt. Bár a mínuszok még nem röpködnek odakint, azért eléggé zimi van.
A jó hír, hogy vettünk kabátot. A még jobb hír, hogy baromi olcsón. Egy átlag télikabát olyan 60-90 euro. Egy dizájner darab, amit már kulturált helyre is felvesz az ember, 120-150 között mozog. XueChen és én darabonként 19 euróért vettünk magunknak hagyományos szabású, kétsoros gombolású középelegáns kék kabátokat. Nem azt mondom, hogy nagyon menő darabok, de elég melegek és ránézésre szövetkabát kinézetük van. Amúgy 110% poliészterről beszélünk. Isten áldja az Auchan-gazdaságos termékeket!
Hulla fáradt lettem, mire hazaértünk és tudtam, hogy időben ágyba kell kerülnöm, mert a vasárnap még hosszabb lesz.
Igazam lett. A vasárnap megint irgalmatlanul korán kezdődött és viszonylag sokáig tartott. A szokásos kilencórás metróra nyergeltünk fel és meg sem álltunk Versailles-ig. Hát a centralizált közlekedés átkairól szerintem mindannyiunknak meg van a maga véleménye. Itt sincs másképp. Én az ötödik körzetben lakom és Versailles is az ötös-ben van. Ráadásul egyaránt Párizs nyugati szélén. Tiszta szerencse, nem igaz?
Hát megmondom: Nem igaz. Ahhoz, hogy eljuss a Királyi Palotába, be kell menni a város kellős közepére, Az Eiffel-toronyhoz, ott átnyergelni egy másik metróra , aztán a Nôtre-Dame-nál megint csere és így potom két óra alatt el is lehet jutni Versailles-ba. Amúgy van ám busz is, csak egyszer kell átszállni és majdnem négy óra az út.
Szóval a szél szeles és szürke vasárnapon megtekintettük a Királyi Palotát, vagyis ami megmaradt belőle. A Louvre és a többi múzeum nem bízta a véletlenre, amikor kipakolta a helyet. A hatalmas kastély alig negyede látogatható, főleg festmények vannak meg pár berendezett szoba. Nagyon szépek és tisztán látszik, hogy valaha itt királyok, királynék, arisztokraták és egyéb népek éltek, ugyanakkor a politikai célú és az egyéb használatok finoman szólva is leamortizálták. Az eredeti dekorációból alig valami maradt meg és hiába a támogatók, egy ekkora komplexumot képtelenség fenntartani. És akkor még nem is említettük a kertet. Ami egyszerűen szólva lenyűgöző és csodálatos... lehet, ha épp nincs rossz idő és nem akar lefagyni kezünk-lábunk. Sajnos az energiánkból csak a kert központi részére futotta, de az is fantasztikus volt. Egészen biztos vagyok benne, hogy tavasszal és nyáron még fenségesebb látványt nyújthat.
Hazafelé természetesen kivel esnének meg a kalandok, ha nem velünk. A vonat amire felszálltunk nem indult el. Mármint egyáltalán. Mikor már öt perce el kellett volna hagynunk az állomást, bemondták, hogy a teljes vonal nem működik, szóval aki vissza akar térni Párizsba, az sétáljon át Versailles másik felébe a másik vasútállomásra. Fogalmunk sem volt, hogy hol agyunk, milyen irányban a másik állomástól, de azért elindultunk. Mázlinkra egyszer sem kellett visszafordulnunk és az állomást is megtaláltuk. Pont jött is egy vonat... ami elvitt minket a Montparnasse-ra. Ahol azelőtt még sosem jártunk és azt se tudtuk melyik vonalra kellene átszállnunk.
Persze végül hazaértünk, valamivel öt után, de annyira ki voltunk merülve, hogy csak az ágyamra tudtam gondolni. És arra, hogy egész nap nem ettem semmit. Egyre jobban utálok glutén-érzékeny lenni egy olyan országban, ahol csak szendvicset lehet kapni ebédre. Az élet néha szívás.
Nem volt rossz hétvége, de egyértelmű, hogy nem voltunk az időjárás felelős kegyeiben. Talán majd a héten másként lesz, de ha nem, hát megírom azt is.
Gamer Lány
Utolsó kommentek