Költői, ugye? Nem is tudom, mért választottam ezt a címet, de valahogy ideillőnek tűnt. A bejegyzés végére remélem mindenki így látja majd. No, de kezdjük a hét elején...
A hétfő a világ egy olyan találmánya, amit az emberiség 90 százaléka utál, nem ok nélkül, mégis ragaszkodunk hozzá. Ez a hétfő is azok közé tartozott, amit nyugodtan lehetett utálni. Nyomott, szürke reggel, punnyadt délelőtt. Három órás francia teszt délután. Ahányszor csak eszembe jut, olyan arcot vágok, mintha valami nagyon kellemetlent ettem volna és a hideg futkos a hátamon. Persze ezt is túléltem, de akkor is. A teszt végén, mikor kiléptem a teremből, szakadt az eső. Öt percre lakom a sulitól, de ernyő híján nem volt nehéz bőrig ázni. Remek érzés volt, főleg a frissen mosott hajamnak. Ha ez nem lett volna elég, mikor visszaértem meglepődve tapasztaltam, hogy valaki szétkapta a konyhánkat. Mármint szó szerint. A mosogató alatti szekrényt, ahogy volt, egyben kiszedték, mit sem törődve a benne lévő dolgokkal, vagy azzal a ténnyel, hogy a falhoz volt rögzítve. Persze a szekrény nem élte túl a beavatkozást. Mivel nem akartam, hogy rám verjék a balhét, kaptam a fényképezőgépem, és csináltam pár fotót a helyszínről és írtam egy emailt a helyi irodistának, mert ugye mért is lett volna itt bárki, a helyiek közül, amikor hazaértem. Azonban ez sem ment könnyen, mert a számítógépem megtagadta a fényképezőgép kártya olvasását, szóval előkaptam a zsenifonomat és megismételtem a fényképezős procedúrát. Na ekkor végre elküldhettem az emailt.
Kedden reggel az Üzleti Angol tanár bejelentette, hogy az egyhetes szünet alatt nem javította ki a tesztjeinket és a jövőhétre sem fogja, csak az azutánira. Egy egész hónapig tart neki a javítás... Nálunk ezért a Hallgatói Önkormányzat átharapná a torkát és kétszer keresztre feszítené. Persze csak miután lassú tűzön meggrillezte. Mindegy, ahány ház, annyi szokás. Délután az irodista nőci a koleszban, persze csak miután rákérdeztünk Andrával, sajnálkozva sápítozott, hogy Ő aztán semmit nem tud a konyha-dologról, neki senki nem szólt. A karbantartók majd talán valamikor este, vagy másnap reggel jönnek és akkor beszél velük. Nem igazán értette a problémánkat, miszerint legalább egy cetlit hagyhattak volna, nem is említve, hogy jöhettek volna akkor, amikor otthon vagyunk.
Szerdán végre megvettem az esernyőt. Meg elintéztem, hogy kölcsönözhessek könyveket a könyvtárból. Viszont amikor hazaértem, észrevettem, hogy a gépem sikeresen bekapott valami fincsi kis vírust. Hajnal egyig tartott, mire meggyógyult szegény. Nehéz és fájdalmas eljárás volt, de szerencsére nem veszett el semmi fontos adat.
Csütörtök reggel épp az iskolába baktattam, amikor elkezdett felkelni a nap.Ahogy néztem a napfelkeltét és átgondoltam, mi minden történt a héten eszembe jutott amit az egyik külföldi diák mondott nekem, amikor Versailles-ban voltunk. Egyébként egy srácról van szó, aki Nepálból érkezett. Azt mondta, hogy boldognak tűnök. Mármint általánosságban véve kiegyensúlyozottnak és elégedettnek magammal és a környezetemmel. Nos hajnal nyolckor, amikor itt még minden és mindenki alszik, de a nap már kel fel, ez a gondolat nagyon is igaznak tűnt. Végül is, annak ellenére, hogy mennyi kellemetlen dolog történik az emberrel, mindig vannak olyanok, amik ellensúlyozzák azt. Ha nem is azonnal, akkor csak be kell venni a "leszarom-tablettát" és tovább kell lépni. Végül is ami történt, megtörtént, a múlt olyan, amit csak ritkán lehet megváltoztatni.
Ma reggel, mikor felébredtem arra, hogy Andra és a barátnője hazaértek a bulizásból furcsán nosztalgikus gondolataim támadtak. Mielőtt ide jöttem volna, már kilenc, majdnem tíz évet éltem kollégiumban, megosztva a szobámat 4-6 lánnyal. Azonban az elmúlt két évben teljesen elszoktam attól, hogy lányokkal lakjak, nem beszélve arról, hogy az ismeretségi köröm túlnyomó része is fiúkból áll. A folytonos csacsogás és a lányokra oly jellemző viselkedés szokatlanul idegesítő volt ma reggel. Hálát adtam a sorsnak, hogy legalább a szobámba el tudtam vonulni, amíg befejezték a reggeli (fél egy volt) készülődésnek nevezett színielőadást.
Végül egy félórával korábban elmenekültem órára, mint kellett volna. Szégyen a futás, de jobb, mint az idegbaj! Ősi indián mondás. Viszont visszakaptam a szünet előtt írt Brit Történelem tesztemet, ami nem sikerült annyira rosszul. 15/13,5 pontom lett, ami rosszabb, mint az előző, de még nem halálos. Pontosabban kéne tanulnom, ez a tanulság.
A hétvégére sajnos megint tanulást tervezek, de majd megírom azt is.
Gamer Lány
Utolsó kommentek