Hát.. Üdvözlök mindenkit az új évben! Remélem a másnaposságok és a kialvatlanságok már elmúltak, és mindenki készen áll egy újabb, remélhetőleg eseménydús évre. No de tekintsünk vissza pár napot az Óévre, mivel a hétfő még oda tartozott.
Tudom, hogy ez már lejárt, tavalyi cucc, de azért csak elmondom, hogy hétfőn a Kedves hazaröppent, hogy a saját családjával is karácsonyozzon egy kicsit, én pedig depresszióba zuhantam a hirtelen hiányától. Elég kellemetlen érzés volt, hogy nyolc napig velem van, aztán egyik pillanatról a másikra lelép, de sajna az Élet már csak ilyen.
Szóval éppen hullottam lefelé a depibe, amikor is eszembe jutott, hogy nincs nekem időm ilyesmire, hiszen másnap utazom! Már hónapokkal korábban minden el lett intézve, hogy a Szilveszter Marseille csodás városában tölthessem, XueChennel. Megvettük a vonatjegyet, lefoglaltuk és kifizettük a szállást. Tervek-tervek! (és csak csóválom a fejem, hogy hogy lehet annyira naiv, hogy még mindig hiszek bennük)
Az első baljóslatú jel a jegyek kézhezvételekor történt. Jó helyre, mármint megfelelő városba szóltak a hazafelé jövő jegyeink, épp csak két külön vonatra. Két óra eltéréssel. Persze! Remek gondolat egy angolul is alig beszélő, rendkívüli módon naiv és tapasztalatlan kínait egy idegen város vasútállomásán hagyni, órákra! Csodás kilátások, nem mondom.
A következő a párizsi metróközlekedés, ami leginkább olyan mint az időjárás: változékony.Félő volt, hogy nm érjük el a Marseille-be induló vonatot, mivel a metrók hajlamosak kimaradozni. Aztán persze elértük, de a csomó a gyomromban csak nem akart oldódni. Alig három és fél óra alatt leugrottunk Marseille-be. A TGV egyébként remek volt, csak totál sötétség volt, így nem láttunk semmit.
Marseille-ben érdekes tapasztalatra tettünk szert már a megérkezés első pillanataitól kezdve: az emberek rendkívül segítőkészek, csak fogalmuk sincs róla, hogy mit csinálnak. Szívesen adnak tanácsot, vagy útbaigazítást, attól teljesen függetlenül, hogy épp mi volt a kérdés, vagy a probléma. Hamar szereztünk bérletet a metróra és a buszokra, aztán reggeliztünk és sétáltunk egy kicsit. A Turinformosok javaslatára elindultunk hajó-kirándulni is. If-vára, ahol a híres Montechristo Grófja raboskodott, zárva volt. A hajó meg sem állt a szigetnél, csak elhaladt mellette. Kikötöttünk Friol-szigetén és rosszul lettem. Szóval leparkoltam magam egy padra a kikötőben és vad napozásba kezdtem. XueChennek mondtam, a hajó másfél óra múlva megy vissza, addig sétáljon, ha akar, de én mozdulni sem bírok. Azt felelte, akkor ő megy, de van nála telefon, hívjam fel, ha valami bajom van.Fél órával a hajó indulása előtt küldtem neki egy üzenetet, hogy induljon el visszafele, akárhol is van. Gondoltam, én kis butus, ez egy sziget, nem tud lemenni róla. Hát had ne mondjam, hogy futnia kellett a hajóhoz és sűrűn kérni az elnézéseket, mert várni kellett rá.
Partot érve kitaláltuk, menjünk el a helyi Notre Dame-hoz. Ilyen minden városban van a jelek szerint. Felszálltunk a megfelelő buszra és a hegy legeslegeslegtetején megtekintettük a templomot a nyolcméteres aranyozott Szűz Mária - Jézus kettőssel a tornyán. Impozáns darab, nem mondom. Odabent rengeteg hajómakettet, festményt és egyéb képet fényképeztünk. A kilátás is eszméletlen volt a hegytetőről, csak megközelítőleg harminc képet csináltam, maximum negyvenet.
Leérve a hegyről rájöttünk, hogy éhesek vagyunk, mivel egész nap nem ettünk. Betértünk hát egy indiai étterembe, ahol nagyon finom curry-t ettem, csak épp volt egy nagy bogár a rizsben. Tényleg nagy volt... Indiai fűszer? - gondoltam én. Aztán fáradtnak és főleg fagyottnak nyilvánítottuk magunkat, hát elindultunk a szállás felé.
Na itt jöttek a gondok csak szép sorban ám! Csak a gyengébbek kedvéért mondanám, hogy Marseille iszonyatosan marhára de rettenetesen NAGYON NAGY!!!! A hotel pedig kint volt a szélén. NAGYON a szélén. Az emberek megint segíteni akartak, így csak nyolcszor tévedtünk el, szálltunk rossz buszra, indultunk rossz irányba. Több kocsmában jártam, mint az elmúlt évben összesen. Persze csak az irányt kérdeztem meg, de mindenhol a lelkemre kötötték, hogy ne szálljak be idegen autóba és véletlenül se engedjem a kínait egyedül kószálni. Legyen elég annyi, hogy nagyon nehezen találtunk oda és sokkal többet gyalogoltunk, mint ami az adott helyzetben egészséges lett volna. Kivilágítatlan autóutakon... A szállás egyébként elment, csak kicsit hideg volt. Viszont annyira fáradtak voltunk, hogy kilenckor már aludtunk is.
Másnapra megint városnézés volt betervezve, de ezúttal a hotelben kérdeztem meg, melyik buszokra kell szállni. A busz persze a hotel előtt vett fel minket, csak a google-térkép rossz helyre teszi a hotelt, így senki nem tudja, melyik busz megy oda. A helyiek sem. Alig negyven perc buszozással és metrózással vissza is jutottunk a belvárosba, és egész nap barangoltunk, meg fényképeztünk. Most már tudtuk, melyik buszt kell elkapnunk, hát összevásároltunk mindenféle fura kaját és elindultunk vissza a hotelbe. A busz jött is, én meg megkérdeztem a sofőrt:
én: - Elnézést, ez a busz megáll Les Fabrettes-állomáson?
Sofőr: - Igen, természetesen.
Aztán a busz egyszer csak elért a végállomásra, Marseille legtávolabbi csücskébe az Északi Kórházhoz.
én: - Elnézést, de nem azt mondta, hogy ez a busz megáll Les Fabrettes-állomáson?
Sofőr: - Jaj, bocsi! Elfelejtettem arra kanyarodni! És ez a busz garázsmenet, nem is megyek tovább!
Mit is mondhatnék? Sírni támadt kedvem? A rohadt város legtávolabbi csücskében egy hegy tetején álltunk és nem volt merre tovább. A nap épp lebukóban volt, úgyhogy a hőmérséklet drasztikusan zuhant és mi éhesek, fáradtak és a céltól baromi messze voltunk.
Aztán jöttek emberek, akik segíteni akartak. Mondták: Innen megy egy busz a hotelhez, mindjárt jön, ők is azt várják. Ezután együtt vártunk. Negyven percet. A nap lement, a hőmérséklet zuhant és a busz nem jött. Pontosabban jött, elment a fordulóhoz és ott elnyelte egy feketelyuk. Aztán csoda történt és egyszer csak ott volt! Beszálltunk és odamentem a sofőrhöz:
én: - Elnézést, ez a busz megáll ezen az állomáson (heves mutogatás a térkép megfelelő pontjára)? Van ott egy hotel, vele szemben meg egy iskola.
Sofőr: - Nem tudom. Milyen hotel és milyen iskola? Nem tudom, hol van.
én: - Hogy az Istenben lehet, hogy a Sofőr nem tudja merre megy a busz???? - (ékes magyarul) Rendben van. (franciául).
Aztán jött egy másik busz, annak a sofőrje felszállt hozzánk és őt is meginterjúztam az ügyben. Na ő azt mondta, jó buszon vagyunk. Persze a busz nem állt meg ott, ahol kellet volna, szóval egy megállót kellett visszagyalogolnunk a kivilágítatlan autóúton... megint.
Kilenckor hulla fáradtan, de legalább jóllakva és zuhanyozva zuhantunk az ágyba, hogy hajnal fél hatkor az ébresztőre kelhessünk. Negyed hétre jött értünk a taxi egy elég beszédes sofőrrel és csekély 27 euróért elszállított minket a vasútállomásra.
Hazafelé érdekes módon nem aludtam a vonaton. Helyette végignéztem az idei év legelső napfelkeltéjét. Igazán filmbeillően gyönyörű volt, ahogy a teljes sötétséget felváltotta a hajnal, aztán megjelent a nagy és narancssárga gömb a horizonton és egyre feljebb emelkedett.
Párizsba visszaérve csekély két óra alatt átverekedtem magam a városon és megérkeztem Cergybe. Persze minden zárva volt, január elseje révén. Szerencsére a gluténmentes kaják nagy része nem romlandó, szóval éhes nem maradtam, csak a pihenésre kellett koncentrálnom, ahogy ma is.
Jövőhéten azonban várnak a vizsgák, de előtte még ott a hétvége. Hogy mire számítok, majd megírom azt is!
Gamer Lány
Utolsó kommentek