Hétfőn ismét ékes bizonyítékát láthattam a francia adminisztráció és a társadalom fejlettségének.
Először is a lakhatási támogatásosok MEGINT! elhagyták a papírjaimat. A születési anyakönyvi kivonatom és a személyigazolványom fénymásolatát ezúttal. Immár harmadjára. Ennek az az oka, hogy mindent papíron kérnek, mint azt már korábban kifejtettem.
Ezután vásárolni mentem és a korábban szintén említett karácsonyi dekorációban új elemeket fedeztem fel: hatalmas rózsaszín macaronok (francia édesség), műhóval lágyan meghintve, tetejükön egy-egy plüssmaci aminek mozog a feje és/vagy a keze. Hát nem ízléses? HÁT NEM!
Délután végre valami olyan következett, amit vártam. Mármint tényleg. A helyi gazdászképzés nemzetközi vonatkozásainak értelmében a beérkező külföldi hallgatóknak kellett prezentálniuk a saját egyetemüket. Ez kell nekem! - gondoltam. Végre valami kihívás, valami, ahol teljesíteni kell. Felkészültem: diasor, puska-szöveg, ha valamit elfelejtenék, jegyzetek, hogy tudjak válaszolni a felmerülő kérdésekre.
A valóságban pedig egy csapatnyi francia ült velem szemben, akik szerintem a prezentációm felét, ha értették. Angolul tartottam, mivel az én egyetememen úgyis csak angol nyelvű kurzusok vannak. Ha már ezt sem értik, akkor ne is erőlködjenek. Érdeklődés és kérdések száma egyaránt nulla volt. Pedig egyáltalán nem a száraz tényekre hagyatkoztam, sőt! Tudatosan nem untattam őket statisztikákkal, vagy iskolai dolgokkal. Kiemeltem a város, a régió szépségét, illetve az egyetemi- és a városi programokat, fesztiválokat.
Persze nem is értem mire számítottam. Egy csapat fejlett nyugati diák mért is akarna eljönni egy keleti országba? Mondjuk ugyanezeknek a nyugati diákoknak ötször kellett elmagyarázni, hogy a külföldi jelentkezéssel kapcsolatban minden elektronikusan történik, hogy az adatok még véletlenül se vesszenek el. A reggeli események után sírtam a röhögéstől.
Ja! és kiégett a lámpa a szobámban. Kénytelen voltam elővenni a műszaki énemet és kicserélni az izzót. Igazi mérnöknek éreztem magam egy pillanat erejéig. Bár ezzel egy időben a gazdász énemet is elővettem: A kollégiumi irodán, ha szólok, 3 euróért kicserélik az izzót a lámpámban. Az Auchanban 1 euróért vettem egyet. Van üzleti érzéke a helyieknek, nem mondom!
Kedden végre visszakaptam a sok-sok idővel ezelőtt megírt angol tesztemet. Jól sikerült. 36,5/40 pontom lett. Lehetett volna jobb is, de rá kellett jönnöm megint, hogy sajnos nem vagyok szótár, ergo nem ismerhetek minden kifejezést.
Az is bebizonyosodott, hogy a csizma és az ernyő megvásárlása bölcs dolog volt. Napok óta esik, vagy legalábbis szitál a víz az égből.
Szerdán még mindig szürke volt az idő. Nem is történt semmi.
Csütörtökön reggel hajnali ötkor arra ébredni, hogy a halálomon vagyok, nem valami kellemes. Egyetlen éjszaka alatt a tökéletes jól vagyok - állapotból átkerültem a beg vagyog pfázbva - állapotba. De nem alap szinten! Két óra szenvedés után felkeltem, hogy elmenjek iskolába és a 29/30 pontos dolgozatom csak hajszálnyit javított a hangulatomon és az állapotomon. Visszafele útba ejtettem a gyógyszertárat és felvásároltam a készleteiket, hogy kellemesen bedrogozott állapotban éljem túl a nátha tombolását. Be is aludtam, amint hazaértem.
Sajnos azonban így átaludtam azt az időt, amit hetedik és nyolcadik Henrikre kellett volna fordítanom, hogy pénteken számot tudjak adni a nem is annyira rövid életükről és uralkodásukról. Erről szólva egyébként a hét beszélgetése így hangzott:
Emberek viszonylag kétségbeesett hangon: - Uram, ezt nem teheted! Az egyház feje a Pápa! Ő Isten földi helytartója. Nem lehetsz te az egyház feje!
VIII. Henrik vállvonogatva: - Csak figyeljetek, és tanuljatok!
A péntek a zsebkendők papír és textil ködébe vész. Non-stop orrfolyás, fejfájás, köhögés és a nátha összes egyéb tünete győzedelmeskedett, csak egyetlen csatát sikerült megnyernem a nap folyamán. Ez pedig a Brit teszt volt. Úgy gondolom elég jól sikerült, bár tartok tőle, hogy a tanárnő nem fogja tudni elolvasni amit írtam. Annyira gyengének éreztem magam, hogy alig bírtam tartani a tollat és a kezem végig remegett. Nem írok valami szépen alapból sem és a betűim mindig nagyon picik. A remegéssel egybekötve csak imádkozhatok az olvashatóságért.
Kezdem kicsit igazságtalannak tartani a sorstól, hogy zsinórban harmadjára hiúsulnak meg a hétvégi terveim.
Ha még vasárnap kilátok a fejemből és nem temet el a zsebkendő-hegy, akkor megírom azt is!
Gamer Lány
Utolsó kommentek