Aham... Ezen a héten szünet volt. Az ember azt gondolná, hogy hurrá, akkor mennyi klassz dolgot lehet csinálni! Szép elmélet, klassz tervek. Na de hogy is van ez a dolog a tervekkel... Ja igen már emlékszem! Megbuknak.
Hétfőn a változatosság kedvéért sorban álltam és adminisztrációt intéztem. Kedden a Louvre-ba akartunk menni, de mivel 16 euro a napi metrójegy, inkább letettünk róla. Szerdán a nap nagy részében rajzoltam, és filmet néztem, csütörtökön az egyetemi könyvtárban porosodtam, ahol közölték, hogy nem vehetem ki a kiválasztott könyveket, mert nem vagyok benne az egyetem nyilvántartó rendszerében, ma pedig vásárolni mentünk és egy csomag fogpiszkálóval értem haza, ami az avocado csíráztatáshoz kell. Tömör egy hét, igaz?
Az igazság az, hogy ezen a héten, mivel szünet volt mindenkinek, minden közlekedési jegy ára a triplájára emelkedett, és iskola híjján a napok ha nem is fulladtak unalomba, de nagyon közel kerültek hozzá. Persze azért nem voltam végig egyedül. Sokat beszélgettem XueChennel, és ez néha nagyon jó volt, néha viszont kimondottan lehangoló.
Ha az ember sok időt tölt valaki olyan társaságában, aki tehetséges és okos, akkor elég hamar elkezdi érezni a saját átlagosságának a súlyát. Hiszen, ha jól belegondolok, úgy igazán semmiben sem vagyok kiemelkedően jó. Iskola? Jók a jegyeim, de nem vagyok kiemelkedően tehetséges egyik tárgyban sem. Rajz, ének, tánc? Átlagos, középszerű, hétköznapi. Sportok? Umm... átlagon aluli? Informatika és egyéb mérnöki dolgok? Inkább hagyjuk is a témát!
Kellemetlen tökéletesen középszerűnek lenni, hiszen mindenki szeretné csak néha különlegesnek érezni magát. Persze tudom, hogy a folytonos különlegességnek is vannak hátulütői, például XueChen esetében az a borzalmasan magas IQ-ja és a tehetsége a kémia terén gyakorlatilag csak hátráltatja a tanulmányaiban, hiszen nem tud a képességeinek megfelelően haladni. Na igen, az egyetemet az átlag színvonalnak találták ki, nem a zseniknek.
Nem is tudom mit kéne tennem. XueChen szerint tovább kell próbálkozzak, hátha megtalálom, azt, amiben kiemelkedően jó vagyok és talán igaza van, de most túl fáradt vagyok a próbálkozáshoz. Nem fizikailag, lelkileg. Ez is olyan mint az írás. Ha van ihlet, megy mint a karikacsapás. Ha nincs ihlet, a vánszorgás a megfelelő kifejezés. Látom a blogon is,hogy mikor milyen volt az ihlet-ellátottságom. Néha vicces visszanézni, néha viszont lehangoló.
Remélem a hétvége több érdekességet tartogat, de ha nem, majd megírom azt is!
Gamer Lány
Utolsó kommentek