A dalszöveg szerint: "Az élet egyszerű, bár néha nem nagyon, hogyha nagy baj van, sírhatsz majd a vállamon."
Ma több dolog is rádöbbentett ennek a mondatnak az igazságtartalmára, és nem, még nem akarok sírni. Mindössze annyi történt, hogy ma ér véget a szorgalmi időszak első hete és a dolgaim cseppet sem úgy alakultak, ahogy kellett volna. Nem véletlen a szóhasználat! Azért mondtam, hogy "kellett volna", mert a "terveztem"-szót kitöröltem a szótáramból. Az elmúlt néhány év alatt rájöttem, hogy hiába is tervezek meg bármit, egészen biztos, hogy valami közbe fog jönni, megnehezíti vagy egyenesen lehetetlenné teszi. Maradt tehát a "kellett volna"-kifejezés.
A hét elején rögtön kiderült, hogy alig lesznek óráim, tehát rengeteg szabadidőm lesz. Szabad? Na persze!
Hétfőn főként takarítottam, mert megint jelentős ideje nem volt már időm rá, szóval nem unatkoztam egy percig se. Kedden a főzés nevű szenvedélyemnek hódoltam, főleg mert nem akartam, hogy én, vagy a lakótársam éhen haljunk. Délután pedig sor került az első órámra a félévben.
Nos had szögezzem le, hogy picit aggódtam a tantárggyal kapcsolatban és ez még most sem múlt el, de imádtam az egészet. 90 perc egy olyan oktatóval, aki nem beszél magyarul és egyszerre ad lehetőséget, hogy az angol és a franci a tudásomat is gyakorolhassam! Maga a nyelvgyakorlási mennyország! Főleg, mert még a téma, amit oktat, az is érdekel, és érdekes is volt! Az is igaz persze, hogy 90 perc után konkrétan szédelegve jöttem ki a teremből, és az agyamat egy használt mosogató szivacshoz tudtam csak hasonlítani, de akkor is! Ráadásul kiscsoportos foglalkozásról van szó, konkrétan négyen vagyunk csak, így bőven van lehetőség kérdezni, vitázni, új dolgokat felvetni és kicsi az esélye, hogy valami alulszocializált marha kiröhög, csak mert már a kérdésemet sem érti, nem hogy a választ.Egy szó mint száz, az óra remek volt.
Másnap reggel megint ez a tárgy került sorra, csak most 135perc gyakorlat következett. Megtanultunk egy új beszállítóelemző módszert, ami valódi újdonságot jelentett és még mindig imádtam. Aztán jöttek az érdekes dolgok. Két óra szünetem volt, hát elkezdtem valami munka után kutakodni. Sajnos mint kiderült, az egyetemi demonstrátori pozíciókról mindről lecsúsztam. Vagy már eleve valakinek lett meghirdetve, vagy a határidő januárban volt, amikor én nem voltam ez egyetemen egy percet se. Összefutottam pár ismerőssel, akik hasonló gondokkal küzdöttek, ki szerencsésebben, ki szerencsétlenebbül, de a végeredmény ugyan az volt: munka az nincs.
Délután sz első órám egy rövid horror élménnyel ért fel. Megint sikerült felvennem egy olyan tantárgyat, amin semmi keresni valóm nem volt. Ez az óra ötvözte az informatikát és a döntési-játékokat. Az infóhoz totálisan hülye vagyok, a döntési-játékokat pedig utálom. Ráadásul mikor a tanár megtudta, hogy már volt ilyen tárgyam, rögtön csapatkapitányt akart csinálni belőlem, rám sózva a felelősséget, hogy nyolc(!) vadidegen embert egy csapatként összefogjak egy olyan feladathoz, ahol a legapróbb számolási hiba csődbe viheti a fiktív cégünket, ami aláírás-megtagadást, ergo bukást jelent. Hát köszöntem, de nem kértem ebből a lehetőségből, még a tantárgyat is leadtam. Nem fogom magamat feleslegesen szívatni, amikor tudom, hogy nem vagyok jó valamiben. Önkritika!
Este már csak egy Etika, protokoll és Művelődéstan órám volt, ami felüdülést jelentett a nap kínjai alól egy régimódi, de rendkívül jó oktató és közel 90 gépész társaságában.
Csütörtökön nem csináltam semmit, ha csak az aktív agonizálást nem vesszük tevékenységnek. Filmet néztem és igyekeztem kiheverni a megrázkódtatásokat, amik a héten értek.
MA viszont újult erővel láttam neki az életnek, mondván, tegnap épp eleget sajnáltam magam. Az élet viszont egy kegyetlen ribanc és ma is csak csalódásokat hozott. Az iskolában, az egyetlen helyen, ahol nem késtem le a demonstrátori jelentkezést, másnak adták a helyet. A nyelvi lektorátuson csak és kizárólag angol és német nyelvtanfolyamok indulnak, semmi olyan, amit tanulhatnék. A diákmunka szövetség legjobb ajánlata a mozijegyszedő és büfés pozíció volt, ami nem lett volna rossz, ha a munkaidő nem reggel 9-től éjjel 1-ig tartana és nem kellene végig állni.
Szóval a végkövetkeztetés az, hogy...
Nincs is végkövetkeztetés, csak a puszta tények vannak.
Gamer Lány
Utolsó kommentek