Nos valóban. A cím nem is lehetne találóbb, azt hiszem.
Már négy hete tart a szorgalmi időszak és én csak pihenkéltem a babérjaimon. Persze közben zajlott az élet, voltak órák, jártam tesizni, de igazán nem erőltettem meg magam, a kötelességeimet meg egyenesen hanyagoltam. Ma viszont rájöttem, hogy ha nem teszek semmit, nem is lesz semmi. (most ne nevessen senki!)
Szóval elnézve a környezetem állapotát, a diplomám állapotát és a saját fejem állapotát, az is csoda, hogy ezt a négy hetet túléltem nagyobb problémák nélkül.
Azért persze nem volt könnyű, had említsem mindjárt az elején a legnagyobb gondomat. Összevesztem a barátnőmmel. Szegény kicsit zizzent mostanában, ami engem a végletekig fel tud idegesíteni, nem beszélve arról, hogy valamilyen számomra is érthetetlen okból nem akarom, hogy tovább üldögéljen a depiben. Átérzem, hogy rohadt sokat kell tanulnia, hogy a lakótársainak ha összeadom az IQ-ját akkor is egyjegyű számot kapok, de amit művel magával és a környezetével az eléggé nem szép dolog.
Folyton nyafog és önsajnál. Sajnos a személyiségem varázsához tartozik, hogy megvetem az önsajnálatot, így az önsajnáló emberek sincsenek jó színben előttem. Tudom, hogy amikor az ember azt hiszi, hogy már nincs lejjebb, akkor az Élet bebizonyítja, hogy de igenis van, viszont azzal is tisztában vagyok, Hogy aki a gödör alján van, az már csak felfelé indulhat el. (még mindig tilos kinevetni a filozófus énemet!)
A legrosszabb azonban az egészben az, hogy még csak nem is ezek miatt akadtam ki rá. Konkrétan az a bajom, hogy bár őt kicsit jobban elviselem, mint az emberiség fennmaradó részét, képtelen értékelni a segíteni akarásomat. Tényleg ritkán segítek valakinek csak azért, mert akarom, hogy jobban legyen. Persze, ha valakinek szüksége van valamire, vagy segítséget kér, nem utasítom vissza, de magamtól ritkán vetemedek ilyesmire. Többnyire azért, mert az emberek utána természetesnek veszik és hálátlanná válnak. Amíg viszont kérniük kell, addig tudják, hogy nem egy robot vagyok, ami ugrik minden szavukra. Na, de térjünk vissza! Szóval eléggé rosszul esik, hogy le se... az erőlködéseimet.
Volt már ilyen korábban is, egy-két másik emberrel. Velük már nem nagyon beszélek azóta és nem is bánom. Ha csak annyit jelentettem nekik, hogy egyel kevesebb ember, aki ugrik a szavukra, akkor így jártak. Nem szeretem fényezni magam, de általában kifizetődő dolog jóban lenni velem, főleg, mert meghallgatom a a hozzám közel állókat és amilyen hülye vagyok, még segítek is nekik a gondjaik megoldásában, ha nem mással, hát a támogatásommal. Persze mint mindennek, ennek is ára van, de kétlem, hogy sokat kérnék érte...
Mindegy. Most aközött ingadozom, hogy tovább duzzogjak (aminek semmi értelme), vagy hívjam fel (amit nem érdemel meg). Asszem egy köztes megoldást fogok választani. *számító félmosoly* Addig is, ha takarításba fojtom a felesleges energiáimat, elfoglalom magam és legalább a lakás tiszta lesz. Épp ideje volna.
Gamer Lány
És a mai képet neki ajánlanám a figyelmébe, azzal az üzenettel, hogy KAPJA ÖSSZE MAGÁT!
Utolsó kommentek