Egy szép hétvégét csak egy semmittevéssel eltöltött napfényes és meleg hétfő képes megkoronázni. Hogy aztán az a gonosz, ocsmány, felhős kedd mindezt elrontsa!
A francia bürokrácia olyan jellegű útvesztő, mint a metróhálózat Párizsban. Minden ember,aki érintett benne, ismeri a saját útvonalát, tudja hol kell fel és leszállnia, de következő állomás nevét még csak nem is ismeri. Egy turistának még térképpel is nehéz eljutnia a célig. Ezt a szerintem szép hasonlatot a bank számla - telefon - lakástámogatás nevű katasztrófa halmazra szeretném alkalmazni. ár megható a kedvességük és tényleg segítőkészek az emberek, egy hét alatt képtelenek voltak megnyitni nekem egy számlát. Az, hogy otthon ez két óra alatt sikerült egy kicsit elgondolkodtatott, hogy akkor hogy is van ez? Náluk nincs internet egy egyetemi kollégiumban, nem tudnak megnyitni egy bankszámlát, de mi vagyunk elmaradottak?
Az internetről szólva öröm az ürömben, hogy ugyan ezen a szép napon kaptam végre jelszót az internethez. Ami sajnos csak annyit jelent, hogy bármely honlapot meglátogathatom, viszont a jelerősségen nem segített. A wifi-jelecske szolidan annyit ír ki, hogy a jelerősség megfelelő, de valójában a youtube tíz-tizenöt percig tölt egy három perces számot.
Az internet jelszóval egyszerre szobatársat is kaptam végre, Andra Dimitriu személyében, aki román állampolgár, de Hollandiában jár egyetemre és onnan erasmusolt ide. Jogász lesz, ha felnő.
Szerdán az egyetemi ügyintézéssel gyűlt meg a bajom, mivel megpróbáltam órarendet szerezni, én kis naiv. Nem Úgy van az! - mondták. Szóval elbattyogtam a titkárságra, kikértem a tantárgylistát, nem mintha nem lett volna már leadva, hogy mit fogok tanulni, majd szépen elmagyarázták nekem, hogy mivel a tantárgyak nem egy évfolyamhoz tartoznak, minden egyes titkárságot keressek fel, iratkozzak fel az órákra s ha megvan a regisztráció, jöjjek vissza a végleges órarendért. Az persze nem számít, hogy négyből egy órám egy másik városban van. Itt merült fel bennem, hogy a Neptun-rendszer mekkora egy áldás otthon. A titkárság után már csak a francia-órára kellett feliratkoznom, amire igen-igen nehezen vettem rá magam, mert annyira sosem szerettem, mondjuk ki: utáltam a nyelvtant.
A csütörtök elég jól sikerült. Aznap volt az egyetem hivatalos nyílt napja, ahol a mindenféle klubok, szakkörök és szervezetek bemutatkoztak és tagokat toboroztak. Saori és Aiko kiemelt érdeklődést mutattak a kötő-klub irányába, ki is próbálták és a sok-sok francia fiú lelkesen segített nekik. Én a nyelvoktatás felé vonzódtam és a CIEL-egyesületnél azt mondták, hogy van lehetőség tanulnom, de október előtt sajnos semmiképp sem kezdődnek el az órák. Mikor eluntuk a klubokat vásárlással ütöttük el az időnket, illetve bankszámla-ügyintézéssel, hogy aztán este egy közös guacamole-evéssel zárjuk a napot.
Pénteken végre eljutottam Párizsba is. Nem mondom, hogy így képzeltem el az első alkalmat, de el kell ismernem, hogy a hajókázás a Szajnán nagyon jó volt. Megnéztük a híresebb épületeket, és néhány kevésbé híreset is. Az, hogy utána egy maréknyi inkompetens diák, akik teljesen felkészületlenek voltak, végigrángatták a csoportot a fél városon, mit sem törődve azzal, hogy harmincan indultunk és alig tizenöten értük el a végcélt... Hát azt inkább nem sorolom sehová. A Jardin de Luxembourgban álltunk meg végül, ahol ugyan minden nagyon szép és francia, de iszonyatos tömeg volt és semmit nem lehetett csinálni. Végül XueChen és én megvitattuk az országaink történelmét, ami Kína esetében 5000 év, így nem unatkoztunk. Nyolc körül, mikor kezdett lemenni a nap, hazaindultunk, hogy még megünnepeljük Andra születésnapját. Sajnos mindenki annyira fáradt volt, hogy fél óra után feloszlattuk a partit és takarodót rendeltünk el.
Gamer Lány
Utolsó kommentek