Nem minden vásárlás könnyű. Van, hogy pontosan tudod, mit szeretnél, bemész és megveszed. Máskor csak elképzelésed van és kis keresgéléssel rá is találsz a megfelelő termékre. Aztán ott vannak azok az alkalmak, amikor azt se tudod, hogy mit akarsz, azt se tudod, hogy honnan és főleg, hogy valóban szükséged van-e rá. Na ezek miatt az alkalmak miatt utálok vásárolni. Mégis, a szombatom jelentős részét kénytelen voltam erre a tevékenységre áldozni.
XueChen, az új barátnőm Kínából, három évet fog a Cergy-egyetemen tölteni. Fizika-kémia szakosként magától is eléggé elvont, de a tetejébe egy szót sem beszél franciául. Konkrétan csak a véletlennek volt köszönhető, hogy összefutottunk a kollégium aulájában, és mivel amúgy is vásárolni indultam, naivan beleegyeztem, hogy persze, menjünk együtt. Három órával később már egészen más volt a véleményem a dologról. Mivel nem értette, hogy mi van az egyes termékek címkéjére írva, és bevásárlási listája sem volt, az, hogy lassan haladtunk, egy nagyon enyhe kifejezés. Minden egyes soron végig mentünk, mindent megnéztünk, volt amit kétszer is, hogy biztosan minden meg legyen. Iszonyatosan elfáradtam. Alig bírtuk hazacipelni a holmikat. Azt gondoltam, csak az alvás segíthet, de nem így történt.
Mikor hazaértem háromnegyed hatkor, a szoba üres volt. Andra elment valahová. Némi számítógép bámulás után rájöttem, annyira nem is vagyok fáradt, ki kellene menni a Cirkusz Fesztiválra a parkba. Egyedül viszont nm volt kedvem, hát megkérdeztem újdonsült görög ismerőseimet, van-e kedvük kimenni. Volt. Na nem azonnal, úgyhogy komótosan összekészülődtem, közben befutott Andra, így a végén nyolcan vágtunk neki az éjszakának.
Persze ez sem ment simán, mert a banda fele evett otthon, a másik fele viszont éhes volt. Hála a fesztiválnak, az utcák tömve voltak, csakúgy mint a táplálék-szolgáltató létesítmények. Nem nevezném őket étteremnek, de végül is nem is kocsmák. Újfent szét váltunk Christine és én elmentünk nézelődni, míg a többiek sorban álltak kajáért.
Szerencsénkre pont kifogtunk egy szabadtéri artista előadást, ami a Hallali, avagy Beethoven 5dik szimfóniája címet viselte. Hát nehéz lenne összefoglalni, hogy miről is szólt. Azt hiszem volt vadászat, mert az egyik tornász alsónadrágban, terepmintás kabátban és egy hatalmas mordállyal sétált és volt hozzá két másik tornász, akik komplett szarvasfejeket viseltek, agancsostul. Aztán volt valami strand jelenet-féle, mert levetkőztek és bekenték egymást és magukat napkrémmel és volt egy hordozható rádiójuk is. Voltak még plüssnyulak és sok-sok légtornász akrobatika. A dolog érdekessége az volt, hogy nem használtak trapézokat, hanem két tornász derékban rögzítve volt és ők maguk funkcionáltak trapézként. Nagyon látványos és láthatóan sok erőt igénylő előadás volt. A finálé aláfestő zenéje származott Beethoventől. Le voltam nyűgözve, annak ellenére, hogy nem értettem a történetet. Persze mért is kéne mindent érteni? Ezután viszont tényleg csak a lefekvés maradt, és a tervek a vasárnapra.
Ami persze cseppet sem úgy alakult, ahogy terveztük. A "délben találkozunk és együtt elmegyünk piknikezni, majd élvezzük a fesztivált" - programból "fél kettőkor előkerülünk, de a főszervező elment Párizsba, hát menjünk ki, süljünk meg a napon, fagyjunk meg az árnyékban, együnk, aztán húzzunk haza" - program lett. Nem mondom, hogy rossz volt, mert egyáltalán nem volt az. Jól éreztem magam, gyömbéres-fokhagymás csirkét készítettem rizzsel, tehát finomat ettem, beszélgettem a többiekkel, de valahogy annyira nyomottak voltunk mindannyian, hogy jobb volt, ha inkább hazajövünk.
Gamer Lány
Utolsó kommentek