Így az őszi szünet előtti utolsó hétvégén arra gondoltam, hogy akár pihenhetnék is. Szombaton meg is valósítottam ezt az elképzelést, ha azt vesszük, több szempontból is. Délig aludtam. Szinte sosem szoktam ilyen sokáig aludni, de előző este egy kicsit belemerültem a rajzolásba, meg fáradt is voltam a héten ért atrocitások miatt (dolgozatok), hát aludtam. A délutánt pedig takarítással töltöttem. Kellett is! Kezdem megérteni apám folytonos problémázását a hajszálak miatt, attól függetlenül, hogy tudom, hogy az övé is hullik. Hiába, hogy minden hétvégén felmosok, és a héten többször fel is seprek, ez nem változtat azon, hogy rengeteg haj van a padlón. Csoda, hogy még nem vagyok kopasz!
Szombaton aztán időben ágyba kerültem és így időben fel is tudtam kelni. Az eredeti terv az volt, hogy Saori és én, kettesben elmegyünk az állatkertbe. Csak aztán Saori megbetegedett. Carmen nem ért rá, Xuechen tanulókörbe ment (vasárnap???), Andra pedig reggel hétkor ért haza a bulizásból. Hát, mit volt mit tenni, nyakamba kaptam a lábam, felnyergeltem a metrót és elmentem egyedül. Ami azt illeti egyáltalán nem bántam meg. Nem kellet várnom senkire, nem siettetett senki, mindent meg tudtam nézni, nyugodtan bámulhattam a halakat az akváriumban, senki nem szólt rám, hogy ez uncsi, menjünk már. Senki nem nyafogott, hogy éhes, szomjas, fáradt...
Az állatkert, a Parc Zoologique de Paris nagyon jó volt. sokkal kisebb, mint a Budapesti, legalábbis kisebbnek tűnik,de elég sokféle állatot meg lehet nézni. Földrész szerint vannak tematikusan csoportosítva (nagyjából), és maga a park nagyon szépen karban van tartva. Nem tudom mihez viszonyítani, hogy drága-e, de 16,50 euro volt a beugró nekem, kedvezménnyel. Az állatok viszont elég érdekesek voltak. Mármint nem rossz értelemben, de azért kicsit fura volt. Pózoltak. Mármint, mintha idomítva lettek volna arra, hogy álljanak és mutogassák magukat a kedves közönségnek. Közönségről szólva, az emberek persze képtelenek voltak betartani egy olyan egyszerű szabályt, hogy ne etessék az állatokat. Szégyen és gyalázat, ahogy viselkedtek néhányan.
Három órát töltöttem az állatkertben és mivel mire végeztem kisütött a nap, gondoltam, nem megyek még haza, hanem végre ellátogatok a Montmartre-ra. Elmetróztam. Na most ehhez tudni kell, hogy Cergy Párizs észak nyugati csücske, az állatkert a délkeleti sarok, a Montmartre pedig északon van. Szóval komoly kilométereket metróztam, ami komoly időket vett igénybe.
Tudjátok hány lépcső vezet fel a Sacré Coeur-höz? SOK! A templom és a kilátás nagyon szép, de a tömeg olyan óriási, hogy az eszméletlen. A lépcsőn fel és le közlekedni szinte lehetetlen, megállni fényképezni szintén alig lehet, mert valaki mindig belesétál a képbe. A lépcsők száma lefelé sem lett kevesebb és amikor szembe jött egy pasas, aki páros lábon szökdelt felfelé a lépcsőkön... Muszáj volt ennem valamit. Sajnos a szendvicseket és gyors-kajákat egy Snikersszel kellett helyettesítenem, de nem bántam igazán. Elindultam haza.
Utolsó megállóként kiszálltam az Arc de la Défense-hoz. Ez Párizs felhőkarcolós-csilli-villi-üveg negyede. Nagyon modern, nagyon szép épületek. Csináltam egy halom fényképet, majd besétáltam a helyi plázába...
És amint megláttam a bent hömpölygő tömeget, sasszemmel kiszúrtam a legközelebbi kijárat táblát és taktikai visszavonulást hajtottam végre. Ha fizettek volna, sem sétálok bele abba az ember áradatba. Inkább tényleg hazajöttem, hogy kipihenjem a fáradalmakat.
A szünet hetére még nincsenek tisztán körvonalazott tervek, de majd megírom azt is!
Gamer Lány
Utolsó kommentek