Gamer Lány és ami vele történik

Nos igen. Az a gyanúm, hogy túl egyszerű lenne azt mondanom, hogy sikere volt a teszt-pitének. Pontosabb lenne, ha úgy jellemezném: Milyen pite? Volt pite? Nincs pite!

Komolyra fordítva a szót, az informatikusok hálás közönségnek bizonyultak, nyom nélkül eltüntették az almás pitémet és repetát is kértek, lehetőleg mihamarabb. A sikeren felbuzdulva reggel megsütöttem a második pitét, ezúttal egy szögleteset. Vittem is belőle a professzornak és a csoporttársaimnak, akik megerősítették, hogy a pite valóban remek lett. 

Mire hazaértem, a maradék pite is alaposan megfogyatkozott, szóval elégedett vagyok magammal.

Gamer Lány

Mert mi is lehetne felemelőbb, mint olyan ételt készíteni, amiből te magad egy falatot sem ehetsz!

Az egész azzal kezdődött, hogy múlthéten elkéstem az órámról. Ami figyelembe véve, hogy milyen kevés órám van, igen szánalmas dolog. Tehát,amikor kettő egész perc késéssel betoppantam a terembe, a Professzor úr mosolyogva közölte, hogy "Who late two minutes, has to bake an applepie!". Nem estem kétségbe, mert bátor kislány vagyok, azt feleltem: "If I bake it, you'll have to eat it!".

Tehát ma délután bevásároltam, hogy elkészítsem a pitét. Csak ugye ott van az a tény, hogy lisztérzékeny vagyok. Nem süthetek akármiből, viszont a gluténmentes almás pite nem az igazi. Szóval normál hozzávalókat vettem és egy megfelelőnek tűnő recept alapján elkészítettem a teszt-pitét.

A teszt-pite azért kell, mert nem akarom megmérgezni a professzoromat, sem a csoporttársaimat. Tesztcsoportnak pedig néhány informatikust választottam, akik bár szinte bármit megesznek, a véleményüket őszintén elmondják majd.

Ha sikere lesz a teszt-pitének, akkor holnap délelőtt megsütöm a versenypéldányt és elviszem a professzornak. Legyen neki pitéje.

Persze nekem fogalmam sem lesz róla, hogy ténylegesen milyen a pite, mert rendes lisztet nem ehetek, de a nagy igazság az, hogy még csak nem is szeretem az almás pitét.

Gamer Lány

Nos valóban. A cím nem is lehetne találóbb, azt hiszem.

Már négy hete tart a szorgalmi időszak és én csak pihenkéltem a babérjaimon. Persze közben zajlott az élet, voltak órák, jártam tesizni, de igazán nem erőltettem meg magam, a kötelességeimet meg egyenesen hanyagoltam. Ma viszont rájöttem, hogy ha nem teszek semmit, nem is lesz semmi. (most ne nevessen senki!)

Szóval elnézve a környezetem állapotát, a diplomám állapotát és a saját fejem állapotát, az is csoda, hogy ezt a négy hetet túléltem nagyobb problémák nélkül.

Azért persze nem volt könnyű, had említsem mindjárt az elején a legnagyobb gondomat. Összevesztem a barátnőmmel. Szegény kicsit zizzent mostanában, ami engem a végletekig fel tud idegesíteni, nem beszélve arról, hogy valamilyen számomra is érthetetlen okból nem akarom, hogy tovább üldögéljen a depiben. Átérzem, hogy rohadt sokat kell tanulnia, hogy a lakótársainak ha összeadom az IQ-ját akkor is egyjegyű számot kapok, de amit művel magával és a környezetével az eléggé nem szép dolog.

Folyton nyafog és önsajnál. Sajnos a személyiségem varázsához tartozik, hogy megvetem az önsajnálatot, így az önsajnáló emberek sincsenek jó színben előttem. Tudom, hogy amikor az ember azt hiszi, hogy már nincs lejjebb, akkor az Élet bebizonyítja, hogy de igenis van, viszont azzal is tisztában vagyok, Hogy aki a gödör alján van, az már csak felfelé indulhat el. (még mindig tilos kinevetni a filozófus énemet!)

A legrosszabb azonban az egészben az, hogy még csak nem is ezek miatt akadtam ki rá. Konkrétan az a bajom, hogy bár őt kicsit jobban elviselem, mint az emberiség fennmaradó részét, képtelen értékelni a segíteni akarásomat. Tényleg ritkán segítek valakinek csak azért, mert akarom, hogy jobban legyen. Persze, ha valakinek szüksége van valamire, vagy segítséget kér, nem utasítom vissza, de magamtól ritkán vetemedek ilyesmire. Többnyire azért, mert az emberek utána természetesnek veszik és hálátlanná válnak. Amíg viszont kérniük kell, addig tudják, hogy nem egy robot vagyok, ami ugrik minden szavukra. Na, de térjünk vissza! Szóval eléggé rosszul esik, hogy le se... az erőlködéseimet. 

Volt már ilyen korábban is, egy-két másik emberrel. Velük már nem nagyon beszélek azóta és nem is bánom. Ha csak annyit jelentettem nekik, hogy egyel kevesebb ember, aki ugrik a szavukra, akkor így jártak. Nem szeretem fényezni magam, de általában kifizetődő dolog jóban lenni velem, főleg, mert meghallgatom a a hozzám közel állókat és amilyen hülye vagyok, még segítek is nekik a gondjaik megoldásában, ha nem mással, hát a támogatásommal. Persze mint mindennek, ennek is ára van, de kétlem, hogy sokat kérnék érte...

Mindegy. Most aközött ingadozom, hogy tovább duzzogjak (aminek semmi értelme), vagy hívjam fel (amit nem érdemel meg). Asszem egy köztes megoldást fogok választani. *számító félmosoly* Addig is, ha takarításba fojtom a felesleges energiáimat, elfoglalom magam és legalább a lakás tiszta lesz. Épp ideje volna.

Gamer Lány

És a mai képet neki ajánlanám a figyelmébe, azzal az üzenettel, hogy KAPJA ÖSSZE MAGÁT!

A dalszöveg szerint: "Az élet egyszerű, bár néha nem nagyon, hogyha nagy baj van, sírhatsz majd a vállamon."

Ma több dolog is rádöbbentett ennek a mondatnak az igazságtartalmára, és nem, még nem akarok sírni. Mindössze annyi történt, hogy ma ér véget a szorgalmi időszak első hete és a dolgaim cseppet sem úgy alakultak, ahogy kellett volna. Nem véletlen a szóhasználat! Azért mondtam, hogy "kellett volna", mert a "terveztem"-szót kitöröltem a szótáramból. Az elmúlt néhány év alatt rájöttem, hogy hiába is tervezek meg bármit, egészen biztos, hogy valami közbe fog jönni, megnehezíti vagy egyenesen lehetetlenné teszi. Maradt tehát a "kellett volna"-kifejezés.

A hét elején rögtön kiderült, hogy alig lesznek óráim, tehát rengeteg szabadidőm lesz. Szabad? Na persze!

Hétfőn főként takarítottam, mert megint jelentős ideje nem volt már időm rá, szóval nem unatkoztam egy percig se. Kedden a főzés nevű szenvedélyemnek hódoltam, főleg mert nem akartam, hogy én, vagy a lakótársam éhen haljunk. Délután pedig sor került az első órámra a félévben.

Nos had szögezzem le, hogy picit aggódtam a tantárggyal kapcsolatban és ez még most sem múlt el, de imádtam az egészet. 90 perc egy olyan oktatóval, aki nem beszél magyarul és egyszerre ad lehetőséget, hogy az angol és a franci a tudásomat is gyakorolhassam! Maga a nyelvgyakorlási mennyország! Főleg, mert még a téma, amit oktat, az is érdekel, és érdekes is volt! Az is igaz persze, hogy 90 perc után konkrétan szédelegve jöttem ki a teremből, és az agyamat egy használt mosogató szivacshoz tudtam csak hasonlítani, de akkor is! Ráadásul kiscsoportos foglalkozásról van szó, konkrétan négyen vagyunk csak, így bőven van lehetőség kérdezni, vitázni, új dolgokat felvetni és kicsi az esélye, hogy valami alulszocializált marha kiröhög, csak mert már a kérdésemet sem érti, nem hogy a választ.Egy szó mint száz, az óra remek volt.

Másnap reggel megint ez a tárgy került sorra, csak most 135perc gyakorlat következett. Megtanultunk egy új beszállítóelemző módszert, ami valódi újdonságot jelentett és még mindig imádtam. Aztán jöttek az érdekes dolgok. Két óra szünetem volt, hát elkezdtem valami munka után kutakodni. Sajnos mint kiderült, az egyetemi demonstrátori pozíciókról mindről lecsúsztam. Vagy már eleve valakinek lett meghirdetve, vagy a határidő januárban volt, amikor én nem voltam ez egyetemen egy percet se. Összefutottam pár ismerőssel, akik hasonló gondokkal küzdöttek, ki szerencsésebben, ki szerencsétlenebbül, de a végeredmény ugyan az volt: munka az nincs.

Délután sz első órám egy rövid horror élménnyel ért fel. Megint sikerült felvennem egy olyan tantárgyat, amin semmi keresni valóm nem volt. Ez az óra ötvözte az informatikát és a döntési-játékokat. Az infóhoz totálisan hülye vagyok, a döntési-játékokat pedig utálom. Ráadásul mikor a tanár megtudta, hogy már volt ilyen tárgyam, rögtön csapatkapitányt akart csinálni belőlem, rám sózva a felelősséget, hogy nyolc(!) vadidegen embert egy csapatként összefogjak egy olyan feladathoz, ahol a legapróbb számolási hiba csődbe viheti a fiktív cégünket, ami aláírás-megtagadást, ergo bukást jelent. Hát köszöntem, de nem kértem ebből a lehetőségből, még a tantárgyat is leadtam. Nem fogom magamat feleslegesen szívatni, amikor tudom, hogy nem vagyok jó valamiben. Önkritika!

Este már csak egy Etika, protokoll és Művelődéstan órám volt, ami felüdülést jelentett a nap kínjai alól egy régimódi, de rendkívül jó oktató és közel 90 gépész társaságában.

Csütörtökön nem csináltam semmit, ha csak az aktív agonizálást nem vesszük tevékenységnek. Filmet néztem és igyekeztem kiheverni a megrázkódtatásokat, amik a héten értek.

MA viszont újult erővel láttam neki az életnek, mondván, tegnap épp eleget sajnáltam magam. Az élet viszont egy kegyetlen ribanc és ma is csak csalódásokat hozott. Az iskolában, az egyetlen helyen, ahol nem késtem le a demonstrátori jelentkezést, másnak adták a helyet. A nyelvi lektorátuson csak és kizárólag angol és német nyelvtanfolyamok indulnak, semmi olyan, amit tanulhatnék. A diákmunka szövetség legjobb ajánlata a mozijegyszedő és büfés pozíció volt, ami nem lett volna rossz, ha a munkaidő nem reggel 9-től éjjel 1-ig tartana és nem kellene végig állni.

Szóval a végkövetkeztetés az, hogy...

Nincs is végkövetkeztetés, csak a puszta tények vannak.

Gamer Lány

Bármilyen sajnálatos is legyen, ma van az utolsó nap a szorgalmi időszak kezdete előtt.Rossz hír, mert így vége a heteken át tartó lustulásnak és semmittevésnek, de az is igaz, hogy valami újnak, lehetőségeknek a kezdete. 

Ebben a félévben nem lesz sok órám, szóval jó volna valami munkát szerezni, ugyanakkor ki akarom használni, hogy van szabad időm, amiben azt tanulhatok, amit csak karok. Mondjuk egy új nyelvet. Annak volna értelme és hasznos is lenne a későbbiekben. Fel merül viszont, hogy milyen nyelvet, hiszen az egyetemi nyelvoktatás egy nagyon rossz vicc, az önállóan tanulás pedig távolról sem egyszerű.

Tanulhatnék olaszt, mert a francia után az viszonylag egyszerű lenne. Vagy tanulhatnék németet, mert annak már van valamennyi alapja, még gyerekkoromból. Oké, az igazság az, hogy oviból, de a családban többen is vannak, akik beszélnek németül, szóval ez leegyszerűsítené. Igazándiból persze japánt szeretnék tanulni, mert az angol és a francia mellett egy távol-keleti nyelv lenne csak igazán hasznos. Mondjuk a koreai és a kínai is kecsegtető gondolat, csak azoknak nagyon nehéz a nyelvtana és a kiejtése is. A japánnak legalább a kiejtése egyszerű és a nyelvtana is. Persze ha az íráskép kerül szóba, akkor teljesen mindegy, melyiket választom.

Minden esetre először körbenézek az egyetem idegennyelvi részlegén, hátha szerencsém lesz és találok valami használhatót. Igazán nem reménykedem semmiben, de lehet szerencsém is.

Gamer Lány

Kezdjük mindjárt a késéssel. Mert hát jobb későn, mint soha, ahogy a mondás tartja. Három nappal ezelőtt, szerdán kezdődtek a kalandjaim. Reggel, én kis naiv, felkeltem és elindultam, hogy szerezzek egy bolerót a különleges, kínai szabású kisestélyimhez. Potom fél óra BKK (régebben BKV) után meg is érkeztem a célállomásra. Ott a varrónő megtekintett engem, majd mondta, hogy persze, megcsinálja a kívánt ruhadarabot, de jó lenne, ha láthatná a ruhát, hogy mégis milyen. Mondtam erre: remek, majd holnap elhozom. Ezután újabb BKK-zás és már ott is voltam a Corvinus könyvtárában, hogy kutassak a diplomához. Összességében nem volt rossz. Szép épület, közepes szervezettség, kielégítő kiszolgálás. Elment, kivéve az 1500Ftos beugrót, de ez van. 

Délután elkezdtem készülődni az esti operára, mert szerencsémre az ismeretségi köröm ilyen "kultúrálódós" fajta és meghívtak. Az Erkel színházba mentünk, de mivel esett a hó, minden trutyis volt és villamossal kellett mennem, inkább kosztümre cseréltem a kisestélyit, úgy se volt hozzá boleróm.

Szóval a darabról... Ismeritek a Hercegnő történetét, aki csak ahhoz a pasihoz hajlandó férjhez menni, aki megfejti három találós kérdését, és utána boldogan élnek, amíg meg nem? Na a Turandot ennek a mesének a hardcore verziója. 

Turandot a kínai császár lánya eladósorba kerül és csak ahhoz hajlandó hozzámenni, aki megfejti a találós kérdéseit, szám szerint hármat. Ha csak egyet is elront az illető, akkor lefejezik. Semmi mentő kérdés, mert a lány törvénybe iktattatta, hogy aki veszt, az meghal. Mi, a közönség akkor kapcsolódunk be, amikor a 40edik herceg, épp Perzsa, elveszíti a fejét. A kivégzés nyilvános és persze Turandot is részt vesz a műsoron. Főhősünk az ismeretlen, tróntalan, ország nélküli herceg, itt látja meg a hercegnőt és azonnal beleszeret. Megy is rögtön, hogy kitalálja a kérdésekre a választ. Azaz csak menne, mert többen is tartóztatják. Elsőként, az apja, aki egy trón fosztott öreg király, aztán egy rabszolgalány,aki a királlyal bujdokol. Őket követi Ping, Peng és Pong, az asztalitenisz hármas, akik valami pap-félék, de ők sem járnak sikerrel. Végül a kínai Császár és maga Turandot is könyörög a hercegnek, de az csak akarja a kérdéseket. Hát meg is kapja őket és láss csodát, tudja a válaszokat. 

Turandot kiborul. Megtudjuk, hogy azért gyilkolászta a férfiakat, mert 7000 ével korábban valamelyik ősanyját elrabolta egy tatár katona és magáévá tette, és most ő, Turandot, épp megbosszulja ezt. Szegény kicsit labilis és nem zavarja az a kis idő különbség, de hát mi az nekünk? Hogy mégse kelljen férjhez mennie, megmondja a hercegnek, hogy gyűlöli őt, így is kell-e? A herceg persze nem hülye, azt feleli, hogy nem, de fog még Turandot lángolni érte. Fel tesz neki egy találós kérdést. Turandotnak ki kell találnia a herceg nevét. 

Na most egy országtalan, tróntalan ismeretlen herceg nevét kitalálni nem egyszerű, így Turandot közli, akkor ma éjjel Pekingben senki nem alhat, mindenki igyekezzen kideríteni a leendő vőlegény nevét. Ha Turandot még hajnal előtt kitalálja, akkor a herceg öngyilkos lesz, és meghagyja a hercegnő szabadságát.

Az őrök elfogják az öreg királyt és a rabszolgalányt, mondván látták őket beszélgetni a herceggel. Meg akarják kínozni a királyt a névért, de a herceg váltig állítja, hogy nem is ismeri őket. Végül a rabszolgalány bevállalja, hogy csak ő ismeri a herceg nevét. Meg is kínozzák, de nem mond semmit, majd öngyilkos lesz. 

Eljön a hajnal és Turandot megint veszít. A herceg elárulja, hogy Calafnak hívják és hogy most aztán végképp elveszi feleségül, nincs több kibúvó. Turandot sír, hogy ő most már értéktelen, hisz oda a büszkesége, de a herceg biztosítja, hogy azért ő még tud vele mihez kezdeni.

Végeredményként 40 herceg, egy rabszolga és pár pekingi ember élete árán a szerelmesek egymáséi lesznek. Kicsit véres egy parti, de legalább happy end.

Nekem a darab nagyon tetszett, csodásan énekeltek és a két főszerepet két ázsiai játszotta, szóval csak az olasz nyelv rontott kicsit az autentikusságán.

Gamer Lány

A világ egyik legnagyobb igazsága az, hogy egy szakmát akkor ismer meg igazán az ember, ha valamennyi időt eltölt a dolgozókkal. Nos ma este velem is ez történt, habár akaratlanul.

Sajnos a diploma nem fejezi be magát, ezért újra Pest felé vettem az irányt, hogy néhány könyvtárat még meglátogassak. Az utazást vonattal terveztem megvalósítani. Nem is volt gond, szinte alig voltak, jegyet is kaptam. Hely a vonaton rengeteg volt, szabadon válogathattam. Ezek az új típusú kis csodamasinák, amik járnak igen kényelmesek, legalábbis szerintem és a legjobb kilátás az emelt helyeken levő ülésekről van, szóval szépen elvándoroltam a szerelvény legelejére és befoglaltam a "pilóta fülke" mögötti első ilyen négyes-ülést. Nem aggódtam, hogy mások elől veszem el a helyet, mert tényleg nagyon kevesen voltak a vonaton. Rögtön jött is az ellenőr, kezelte a jegyemet, és elindultunk.

Úgy félút magasságában jöttek az érdekes események: Felszáll még két kalauz, akik csak szimplán Pestre mentek, hogy elkapják a saját vonatukat, illetve ennek a vonatnak a két kalauza is előre jött és konkrétan, miután kicsit átcsoportosítottam a holmimat (négy helyett csak két ülésre), szépen leültek oda körém és elkezdtek beszélgetni, kinek milyen kalandja volt aznap. Aztán felszállt az az ember. Egy vélhetőleg hajléktalan, de mindenképpen alkoholista és rettenetesen részeg alak. Borzalmas büdös volt. A kalauzok természetesen tették a dolgukat és megkérték az illetőt, hogy szálljon le, főleg mivel jegye sem volt. Persze nem akart. akkor jöttek a biztonságiak és leszállították a delikvenst.

Ezután a kallerek szépen visszatelepedtek körém és elkezdték mesélni a rémtörténeteiket. Kiderült, hogy az imént leszállított férfit aznap ötödjére bírták távozásra. Az én kalauzom kétszer szállította le, a másik három pedig megosztozott a többi alkalmon. Szóba került még egy férfi akit ötször szedtek ki a vonat alól, mert részegen valahogy bevarázsolta magát. Hogy öngyilkos akart-e lenni az nem derült ki, mert erős alkoholos befolyásoltság alatt állt. Illetve Megemlítettek egy nőt, aki a vonaton dohányzott, pontosabban csendesen füstölt mellette a cigi, miközben ő öntudatlanul feküdt az ülésen.

Mikor befejezték a kalandok és sztorik megtárgyalását, szolidan elnézést kért tőlem a kalauzom, hogy előttem beszélték meg ezeket a dolgokat. Én főleg csak vigyorogni tudtam ,mint a vadalma, mert nekem ez csak olyan alapanyagot szolgáltatott, amit megírhatok.

Most megint Pesten vagyok, holnap megyek könyvtárazni. Ilyen kalandok is csak velem eshetnek meg, normális emberekkel soha.

Gamer Lány

Visszatértem! Vagy legalábbis újra itt vagyok, egy igen hosszú kihagyás után. Ez a vizsgaidőszak nem kedvez a rendszerességnek, mert ugye nem nagyon történik semmi, amiről érdemes lenne írni.

Ott hagytam abba, hogy utolsó vizsga. Na igen. Szóval az úgy volt, hogy hát hogy is mondjam... A lábam sem érte a földet, amikor kedvesen kirugdostak róla. Konkrétan kihúztam a tételt és elegánsan vissza is adtam. Esélyem se volt a témához hozzászólni, mert sajnos a téma alaptéziseit sem értem, nem hogy az összefüggéseket, és önerőből kellett volna mindenféle képleteket és eloszlási mutatókat felrajzolnom. Gondolhatja mindenki, hogy lövésem se volt a témához. Kicsit bántott a dolog, de aztán rájöttem, hogy akkor sincs semmi, ha nem betegszem bele és nem ér annyit, hogy az idegeimből csipkeháló legyen.

Egy szó mint száz, 4,5-ös átlaggal zártam a félévet és szerintem ez egyetemen épp elég.

Azután jöttek az érdekesebb dolgok. Felutaztam csodás és csak kicsit szmogos Fővárosunkba és kutatást végeztem a leendő diplomadolgozatomhoz. Remekül éreztem magam a cégnél, ahol voltam, illetve hasznosan sikerült eltöltenem az időt, jelentős mennyiségű információval, számadattal és grafikonokkal gazdagodtam. Már csak abban kell reménykednem, hogy a témavezető tanárom is elégedett lesz és nem dobja ki megint az egészet az ablakon. Nem az első eset lenne...

Hála az égnek most sem unatkozom, ugyanis észrevettem, hogy egy feladatomnak a határideje egy kicsit közelebb van, mint gondoltam és még bőven van mit csinálnom azzal kapcsolatban is. Szóval most vissza a dolgos hétköznapokba, főleg ma meg holnap, mert utána vár még rám némi könyvtárazás és a testvérem költözködni készül. Természetesen vagyok olyan szerencsés, hogy asszisztáljak neki, mert a párja elment síelni. A kis szökdösős!

Gamer Lány

Nos igen, végre ide is megérkeztünk. Holnap lesz az utolsó vizsgám (remélhetőleg) a félévben. Ez szerintem olyan hír, ami ünneplésre adhat okot, de inkább nem iszom előre a medve bőrére.

Na de térjünk is rá az érdekességre, ami miatt ma itt vagyok. Voltam az Erkel Színházban és megtekintettem az Aidát!!!! A gyengébbek kedvéért, ez Verdi egyik csodálatos, négy felvonásos operája. Hadd mondjam el, hogy a látvány és a megvalósítás valami fantasztikus volt. Nagyon nagyon jó helyen ültem és hát a zene... Még most is sóhajtozom. Maga a történet, nem egy nagyon bonyolult dolog, olyan mint napjaink bármely szappanoperája.

Aida az etióp hercegnő az egyiptomi fáraó lányának a rabszolgája, persze titkolja, származását, szerelmes Radamesbe, a dicső és hősies hadvezérbe, aki micsoda szerencse, viszont szereti. DE! A fáraó lánya, Amneris szintén Radamesre vágyik és hercegnőként kicsit jobbak az esélyei. Amikor Amneris megtudja, hogy Aida a vetélytársa, hát, mondjuk azt, hogy nem repdes az örömtől. Egy szép napon, a hírnökök jelentik, hogy az etióp seregek betörtek Egyiptomba, és Amonasro, a harcias király vezeti őket. Amonasro egyébként a lányáért, Aidáért jön, csak ezt senki nem tudja. Na az egyiptomiak elküldik Radamest az etiópok ellen. Szegény Aida azt se tudja, kinek szurkoljon, mert a kék sarokban apu küzd, a pirosban meg a szerelme. Végül mindegy lesz, mert Radames szétcsap az etiópok között és foglyul ejti Amonasrót, aki bevallja, hogy ő Aida apja, de azt azért nem, hogy ő az etióp király. A Fáraó megjutalmazza Radamest, aki az etióp rabok élve elengedését kéri, mert nem akarja, hogy Aida apját lefejezzék. A Fáraó azt mondja, rendben és bónuszba hozzácsapja Amneris kezét az üzlethez.

Amneris a föld fölött repked a boldogságtól, mert végre övé lehet Radames, hát elvonul, hogy imádkozzon egy kicsit az esküvő előtt. Radames persze pont az elé a templom elé hívja Aidát találkozóra, ahol Amneris imádkozik. Aida várja is szerelmét, csak hogy az első aki odaér nem más, mint Amonasro, Aida apja, aki közli a lányával, ogy etióp hadaik már gyülekeznek és győzni is fognak, csak Aida ugyan legyen már olyan kedves és szerezze meg Radamestől az egyiptomi hadak helyzetét és a haditerveket. Aida persze nem t mond elsőre, mert nem akarja, hogy Radames elárulja a saját becsületét. Apu erre bedobja a "Nem vagy a lányom!" és a "Népeink vére a te kezeden szárad!", illetve az "Anyád is miattad halt meg!" frázisokat. Persze erre Aida rábólint a dologra. Apu elbújik, hogy hallgatózhasson, Radames pedig befut, kis késéssel. Aida két mondattal az ujja körécsavarja a pasast, aki beleegyezik, hogy meneküljenek el, szökjenek meg és még a haditerveket is eldalolja (szó szerint :D). Ekkor apu előugrik a bokrosból és felfedi, hogy ő Amonasro az etióp király és megköszöni szépen Radamesnek az infókat, majd sürgeti, hogy tán induljanak. Radamesnek ekkor leesik, hogy sikeresen elárulta a hazáját, és mély depresszióba süllyed. Aida és apja próbálják magukkal vinni, de Radames derékig áll az önsajnálat mocsarában, meg az önvádéban, így hiába rángatják, nem halad a helyzet. Amneris, a fáraó lánya elégnek ítélvén az imádkozást, kilibben a templomból és inflagranti kapja a triót. Azonnal átlátja a helyzetet és Áruló!-t kiált. Aida és Amonasro elmenekülnek, Radamest meg hazaárulásért lecsukják.

Szegény Amneris már százszor is megbánta az árulkodást, mert Radamest várhatóan halálra fogják ítélni és a férfi nem hajlandó megvédeni magát. Amneris még azt is felajánlja, hogy könyörög érte mindenkinek, de semmi sem használ. Az egyetlen ami felkelti Radames érdeklődését az, hogy Amonasro menekülés közben meghalt, Aidát pedig a föld nyelte el, valószínűleg megszökött. Végül a papok valóban halálra ítélik Radamest, méghozzá az árulók büntetését szabják ki rá. Ez annyit tesz, hogy élve bezárják a templom alatt egy kis kőcellába és be is falazzák, a biztonság kedvéért. Így is lesz és Radames épp hálát rebeg az égnek, hogy legalább szerelme túlélte ezt a kalandot, amikor a sarokban lévő kupac hirtelen megmozdul és Aida bújik elő alóla. A lány elmondja, hogy tudta, hogy ez lesz a férfi büntetése, ezért előre elbújt a cellában, hogy együtt halhassanak meg. Radames kicsit sajnálkozik, de azért boldog, hogy szerelmével lehet, majd összebújnak és várják a halált. Ezalatt a befalazott cella tetején Amneris hercegnő gyászolja Radamest, majd közli a közönséggel, hogy Ízisz istennő, a védelmezőjük végre megbocsátott mindenkinek, legyen hát béke.

Szóval mint mondta, olyan ez mint valami brazil sorozat, vannak benne szeretők és riválisok, gazdagok és szépek, rabszolgalányok, és persze a végén az egyetlen aki ténylegesen megszívja az a csőbe húzott hősszerelmes, aki annyira el van foglalva saját hősiességével, hogy nem is veszi észre, amikor a nyakára kerül a kötél. A végén persze mindenki meghal, aki nem, az megsérül, legalább lelkileg. Nem egy vidám mű, de a maga nemében csodálatos. Mindenkinek csak javasolni tudom.

Gamer Lány

Hát, mondhatni eléggé sok idő telt el, mióta nem írtam, de részint elfoglalt voltam, részint pedig semmi olyasmi nem történt, ami különlegesnek számítana. Még mindig tart a vizsgaidőszak, bár már csak egy vizsgám van vissza.

A gluténmentes életmód még mindig kifog rajtam néha, pedig már több mint négy hónapja csinálom. Annyira szeretnék egy perecet! Sajtos vagy sós, nekem mindegy, és nem muszáj hogy teljesen friss legyen... de persze mi a kegyetlen valóság? Az extrudált kukorica és a puffasztott rizs. Nagy mosoly, nem fintorog!

Na de azért, hogy meséljek is valamit: Végre leadták a BBC sikersorozatának a következő évadját, pontosabban az első két részt. Sajnos a háromból. Ami azt jelenti, hogy vasárnap után újabb két évet kell majd várni rá, ha nem kaszálják el, ami persze cseppet sem biztos. Egyébként maguk a részek szinte teljesen értelmetlenek voltak, és bűzlenek az "ez csak egy összekötő évad"-szagtól. Egyetlen igazi pozitívumként azt tudnám megjegyezni, hogy a film egyszerűen imádta a rajongókat, konkrétan minden beteges fantáziájukat kiszolgálta. Ha valaki nem látta az előző részeket és nem betegesen elvakult fan, ne adj isten ismeri az eredeti Conan-Doyle történeteket, akkor nem szabad megnéznie. Persze Benedict és Martin még mindig jól játszanak, a kedvencem továbbra is Lestrade felügyelő, a stáb szintén remek, a történet totál uncsi, előre megjósolható és a harmadik percben tudod, hogy mi az ügy megoldása. Egyszóval: kihagyható. Már csak a harmadik részben bízom, amiben megismerjük az új Főgonoszt, lévén az előző elhunyt. Gyanítom, hogy ez is csak egy felvezetés lesz a negyedik évadhoz.

Gamer Lány