Gamer Lány és ami vele történik

Mint korábban említettem, még van két film, amikről eddig nem számoltam be és a cím alapján talán sejthető, hogy ma az X-Men: Az eljövendő múlt napjai van porondon.

Nos először is kell egy kis kitekintés az X-Men filmekkel való kapcsolatomra, ahhoz, hogy tökéletesen érthető legyen a rajongásom egy olyan filmért, ami annyira nem tökéletes. Szóval amióta csak az eszemet tudom, nagy rajongója vagyok a Marvel eme műalkotásának. Az egész történet, a képregények, a rajzfilmek és természetesen a filmek mind együtt adják az élményét. Persze nem tagadom, hogy az eredeti történethez képest a rajzfilmek és főleg a rendes filmek sok eltérést tartalmaznak, nem beszélve az új szereplőkről, és a történet-szál átírásáról, de könyörgöm! Létezik olyan, hogy költségvetés.

Tehát igazi rajongóként szorgalmasan végigültem az eddigi filmeket (mind a 6-ot!) és nem számítva a történeti "érdekességeket" engedelmesen végigizgultam őket. Mondtam hogy hűűűűűűűű, meg háááááááá és óóóóóóóóóó és minden jó rajongóhoz méltó dolgot megtettem. Most is hasonló lendülettel vetettem bele magam Az eljövendő múlt napjainak rejtelmeibe és bár nem mondom, hogy csalódtam, azért némi hiányérzetem maradt.

Szóval a filmről úgy általában nincs mit mondanom, hiszen fantasztikus, monumentális, a karaktereket imádom, tetszik, hogy kiket hoztak vissza, tüntettek el, meg minden, de sajnos pár helyen komoly kérdéseket hagyott bennem a történet. Csak hogy néhányat említsek: Hová lett Eric és Mystic? HA 1973-ban Farkasban még nem volt Aadamantium és a múlt megváltozott, akkor hogy került bele, főleg, a zárókép tükrében? Hogy kerültek a mutánsok az iskolába, konkrétan Vadóc, vagy az a szál nem változott meg? Mi van a legutóbbi film eseményeivel? Azok is semmisek lettek? És a Főnix-Jean Grey dolgot hogyan kezelték le? Annyira sok a fehér folt, hogy ha valaki nem rajongó, akkor az egy szót sem fog érteni a filmből.

Öröm az ürömben, hogy a színészek még mindig kiválóak, és a rendezés is jó. Ajánlom minden rajongónak, da aki még nem az, az ne ezzel a résszel kezdje.

Gamer Lány

Na igen... Kicsit elmaradtam a blog írásával, aminek az az egyetlen magyarázata, hogy nem történt semmi kiugróan említésre méltó. Eddig.

A héten mozilátogatások sorát sikerült megejtenem. Egyszerűen fantasztikus volt, de haladjunk csak sorjában.

Vasárnap megnéztem az Így neveld a Sárkányod második részét. Nehéz volna spoilerezés nélkül beszélni a filmről, ezért nem is erőltetem. Az első dolog, amit meg kell jegyeznem, hogy ez egyértelműen nem egy Disney film. Nem a nyilvánvaló DreamWorks felirat miatt mondom ezt, hanem a tartalom miatt. Disney sosem öl meg egyetlen karaktert sem. Néha eltűnnek emberek, vagy történnek balesetek, de soha, semmilyen körülmények között nem öl meg egyetlen szereplőt sem, főleg nem nyílt erőszakkal. Ugyanez a Dremaworksről már nem mondható el.

A történet szerint eltelt öt év és Hibbant-sziget éli a kis hideg és sárkányokban gazdag mindennapjait. Hablaty és a kisvikingek felnőttek és napjaikat békés sportolással, repkedéssel, felfedezéssel töltik. Egy nap főhőseink belefutnak néhány sárkánycsapdászba, akik elkotyogják, hogy valaki sárkányhadsereget szervez. Hablaty persze azonnal a nyom után indul, de félútig sem jut, amikor találkozik a rég elveszettnek és főleg halottnak hitt anyjával. 

Anyu egy tisztán sárkányok lakta szigeten él már húsz éve, szóval kicsit zizzent, de alapvetően kedves és érdeklődő a fia iránt. Némi csodás repkedés és tapasztalat megosztás után befut apu is, és boldog családegyesítést tartanak. Aztán jönnek a bajok, amikor is befut a megjövendölt sárkánysereg és a gonosz alfa sárkány elpusztítja a jó alfa sárkányt. Két nagy behemót felszecskázza egymást és a rossz győz. Ciki, mert ezután megbabonázza az összes többi sárkányt és magával viszi őket, de előtte még Fogatlannal lelöveti Hablatyot.

Apu hősies önfeláldozást mutatva a sárkány plazmalövedéke elé ugrik és életét veszti, de megmenti a gyereket. Szerintem a DreamWorkstől ez egy nagyon csúnya húzás volt, bár valahol szükséges. Mért kell elveszíteni egy apát ahhoz, hogy szerezz egy anyát? Nem kell nekem mindent érteni. Mindenesetre ez az esemény eléri, hogy Hablaty elvállalja a törzsfőnöki tisztséget és kezébe vegye az irányítást. 

Ezután már csak az van hátra, hogy visszajussanak a saját szigetükre, visszaszerezzék az irányítást a sárkányaik fölött és elkergessék a gonoszt. Persze nem megy a legkönnyebben, de Fogatlan kihívja az alfát és le is győzi, így mindenki boldogan élhet, amíg meg nem hal.

A mai bejegyzésem csak ennyi, de holnap majd mesélek mást is.

Gamer Lány

Tegnap végre ténylegesen is befejeztem egy újabb sorozatot. Ezúttal a méltán híres Doctor Who?-t.

Hát mit is írhatnék, amit még nem írtak le róla... Azt hiszem semmi újjal nem tudok szolgálni, ugyanakkor el tudom mondani én is, hogy szép volt, jó volt, véget ért. Azt mondják az első doktorodat sosem felejted el és valóban, a mai napig a kedvencem Christopher Eccleston, persze a többiek is érdekesek voltak. Azonban ez az új doktor... hát... szerintem elég öreg. Mármint gondolom, nem lehet mindig cuki és fiatal a doktor, de talán ez a választás túlzás. Mindegy, majd meglátjuk. Valahogy a kísérők mindig sokkal érdekesebbek mint a Doktor.

Az élet amúgy megyeget, és a festés is, bár a vásznakhoz még nem nyúltam. Munkát keresek, mármint a nyárra. Egyelőre azonban még semmit nem találtam, de majd csak lesz máshogy. 

Tegnap és tegnapelőtt részt vettem a 26. Nemzetközi Karbantartási Konferencián, ahol rengetek előadást meghallgattam, elsősorban karbantartás-menedzsmenti témában, illetve kenéstechnika témakörben. Azt nem hiszem, hogy sokat tanultam, viszont érdekes esetekkel találkoztam.

Azt hiszem mára ennyi lesz, mert a fejem nincs éppen a legjobb állapotban.

Gamer Lány

Tegnap végre elkezdődött a vizsgaidőszak. Tudom ez egy kicsit furcsán hangzik egy egyetemista szájából, de részemről azt jelenti, hogy véget is ért egyben. Tegnap hivatalosan is majdnem befejeztem az egyetemet. Már csak három szabadon-választható kredit és egy államvizsga választ el a teljes szabadságtól és a NAGYBETŰS ÉLETTŐL.

Tényleg örülök neki. Mármint egyszerűen elegem van az iskolába járásból. Mivel végig nappalin tanultam és a csodás órarendem miatt dolgozni nem tudtam, most már talán ideje volna valami hasznosat is csinálnom. Munka, esetleg némi jövő-tervezés, ilyesmik. Persze azért most sem dobtam el kapát-kaszát-fakanalat, hiszen még be kell fejeznem a diploma dolgozatomat és le is kell államvizsgáznom, de most kiélvezem, hogy vége a sulinak. Belátható időn belül kétdiplomás munkanélküli leszek. El se hiszem. :D

Ezt a három napot most nyaralás címszó alatt pihenéssel töltöm és ha kitakarítottam a cseppnyi kis albérletet, ahol lakom, végre festeni fogok. Említettem már, hogy művészeti babérokra török? Na nem komolyan, csak amúgy hobbi szinten. Mindig is a tánc volt az, ami ezt a fajta kiteljesedést jelentette, de sajnos több okból is abba kellett hagynom a rendszeres művelését. Zenélni sajnos nem tudok és az egyetlen hangszer ami érdekelne, az a zongora, és érthető módon azt nem olyan egyszerű beszerezni, sem pedig játszani rajta, mindenféle képzettség nélkül. Tehát elhatároztam, hogy festeni fogok. Valahogy a papír és a vízfesték gondolata az általános iskolai kötelező dolgokat juttatja eszembe, és amúgy sosem volt alkalmam kipróbálni, milyen ha nem akvarellt készítek (így se hangzik vonzóbban). Szóval óriási mázlival néhány hónapja az egyik áruházban leárazva vettem egy festőállványt és 18 vásznat. Amolyan hagyományos, fakeretre feszített vásznakat. Még sosem próbáltam, de épp itt az ideje. Végül is tűrhetően rajzolok és van térlátásom is. Szeretem a színes képeket és a lakásra is ráférne némi dekoráció. Vagy egyedi ajándékok.

Elhatároztam, hogy elsőként egy olajbogyót fogok festeni. Azt a zöldet, amiben kis paprika van. A konyhában remekül mutatna. Viszont nem akárhogyan! Kubista stílusban. Ha valaki nem tudná, a kubizmus avantgárd művészeti mozgalom volt a 20. század elején. Picasso képei a legismertebbek. Elnevezését a 'cube' (kocka) szóból alkotta meg Daniel-Henry Kahnweiler. A lényeg tehát egy viszonylag nagy olívzöld kocka lesz egy kisebb piros kockával az oldalán. Ha elkészül a kép, mindenképpen feltöltöm ide. :D Persze a családom meglehetősen furán nézett rám, amikor hazaállítottam a festő szerkóval és közöltem az elképzeléseimet. Mondjuk ki, kicsit kiröhögtek. Viszont aztán találkoztam egy rajztanárral, aki rajz-festő-és-még-ki-tudja-milyen-művész és ő azt mondta, hogy nyugodtan fessek csak kubista olajbogyót, ha ahhoz van kedvem, mert ez legalább valami saját dolog lenne, újdonság és nem valaki más művének a lemásolása.

Szóval most megyek, mert még  van mit csinálnom és vár rám egy vászon jelenleg hófehéren.

Gamer Lány

Nem gondoltam volna, hogy ilyesmit fogok egyszer ide írni, e végül is ez is velem történt.

A május elsejei hosszú hétvégét mindenki máshogy értékelte. Ki programot szervezett, ki vendégeket várt, megint mások pedig csak örültek, hogy végre nem kell semmit sem csinálniuk.

Én természetesen a program-tervezők között voltam, és alig hatvan másik emberrel ellátogattunk a településünk testvér-falujába. Németország csodás, ám kissé esős, szeles vidékein, Münchentől egy kisebb kőhajításnyira található az említett település, ahová a falunk jeles képviselői, a néptánccsoport és néhány zenész kíséretében ellátogattam. Idén 20 éves ez a kapcsolat, amit mindkét közösség egyhangúan meg akart ünnepelni, így a bajor barátainknál most, itthon pedig augusztusban tartunk majd össznépi evészetet.

Pontosan. Direkt használtam ezt a kifejezést, mert 12 óra buszút után egy szolid grillvacsora következett, amit a fogadócsaládokkal való megismerkedés követett. Erre enni kellett! Vagyis másoknak enni és inni, de mivel a sör jelentős mennyiségű glutént tartalmaz, azt mellőznöm kellett. Sörről szólva, csak hogy mindenki tisztán lásson, itt Maß-ban mérik, ami a literes korsót jelenti és aki kisebbet kér, arra nagyon furcsán néznek. Tehát ettünk, egy kis húst, némi kenyérrel és sörrel. Amúgy kenyeret sem ettem, a lisztérzékenységből kifolyólag.

Másnap elutaztunk Augsburgba, ahol megtudtuk, hogy a 955 augusztusában megesett csatát azért vesztettük el a németek ellen, mert esett az eső és elgörbültek a nyilaink. Hát valóban, csak "a magyarok nyilaitól ments meg Uram minket!" és meg lettek mentve. A város amúgy nagyon szép, és kiemelném a város templomait, amik közül az egyik olyan, mintha lehányta volna a barokk, egy másik pedig olyan szinten minimalista és modern, hogy olyat még nem láttam. Ebédre természetesen ettünk egy kis húst sörrel. Délután egy kiállítás megnyitó és ünnepi közgyűlés zárta a napot.

Harmadik napon reggel avattuk a 20 éves kapcsolat emléktábláját. Csinos darab, nem mondom, de olyan hideg volt, hogy nem nagyon húztuk az ünnepséget. Délelőtt sétáltunk, kávéztunk, beszélgettünk és a színpadi műsort néztük-hallgattuk a fagyhalál szélén. Ebédre a változatosság kedvéért volt egy kis egészben sült disznó és sör. Délután a fogadó családommal megnéztük körkapcsolásban a BundesLiga maradék kilenc mérkőzését, és szerintem életem legjobb színészi alakításait csodálhattam meg. Azok a szegény focisták úgy tudtak szenvedni... Persze aztán felugrottak és kergették tovább a labdát. (Ha valaki nem jött volna rá, nem vagyok egy nagy foci rajongó). Este ünnepélyes záró-búcsúztató evészet volt, kivételesen hús és sör. Bár a fél grillcsirkém mellé sikerült szerezni fröccsöt, de bekeverve hozták, szóval bort azt nem kaphattam.

Vasárnap reggel a tyúkokkal keltünk és nyolc órakor már a buszokra kászálódott fel a társaság. Némi könnyes búcsú és integetés után elindultunk haza. A busz hátsó traktusa azonnal elaludt, alig értük el a falu határát, mert mint kiderült, hajnalig tartott ám a mulatság. 

Hosszú volt, nagyon elfáradtam, de szerencsésnek mondhattam magam, hiszen az utasok között többen voltak olyan szerencsétlenek, hogy hétfőn várta őket az irodalom érettségi. Hálás voltam, hogy abból már kinőttem.

Gamer Lány

Ígéretemhez híven jelentkezem, a hétvégi beszámolóval. Azért csak ma, mert voltak dolgok, amiket meg kellett emésztenem, mielőtt írásba foglalom őket.

Szóval most hétvégén a Hungexpo adott otthont az animerajongók legnagyobb tavaszi rendezvényének, az MondoConnak. Aki ismeretlen a témában, annak tudom javasolni, hogy nézzen utána a ComicCon nevű rendezvénynek, és mindent meg fog érteni.

Tehát a Mondocon, amin immár sokadjára vettem részt, idén is remekül sikerült. Annak ellenére, hogy a szervezéssel gondok voltak és a PlayIT is erre a hétvégére esett, meglepően sok látogatója volt a rendezvénynek. Egész nap emberek százai jöttek és mentek, jelentős részük jelmezben, a szombati szemerkélő eső ellenére.

Na de haladjunk csak sorjában. Egy ilyen rendezvényen, az előadások mellett természetesen versenyek is vannak. Én három versenyen indultam el, és bár egyiken sem nyertem, azért nem volt rossz. A drabble író pályázaton (100 szavas egyperces) bekerültem a három legjobb közé az original kategóriában. A csokoládékészítő versenyen ugyan nem nyertem, de mindenki, akit megkínáltam a csokikkal, azt mondta, hogy finom volt. A helyben rajzoló versenyen pedig remekül szórakoztam, ahogy a lányokkal a karaokisoktól kiszűrődő zenéket énekeltük, miközben rajzolgattunk. Ezeken a programokon kívül társasjátékoztam a gamerekkel, birodalmi lépegetőt hajtogattam a Star Wars rajongókkal és fényképezkedtem a Gyűrűk Ura és a Star Gate fegyvereivel és cosplayeseivel. Egy szóval, nem unatkoztam egy percet sem. Sok régi és temérdek új ismerős tett hozzám hasonlóan, és nyoma sem volt a hétköznapokat belengő szürkeségnek vagy unalomnak, esetleg stressznek.

Persze nem csak pozitívumok akadtak. Szombat éjjel haza felé menet egy lány rosszul lett a 6os villamoson. Undorító volt. Nem mindenkivel sikerült találkoznunk, és az egész hétvégét belengte a változás szele. Olyan furcsa volt, hogy ott voltam a Conon, de nem ugyan azt csináltam, amit szoktam. A legtöbb időt a gamereknél töltöttem és inkább kerültem a vásárló-csarnok tiniktől hemzsegő termeit. Valahogy öregnek éreztem magam hozzájuk, de az is lehet, hogy csak fáradt voltam.

Vasárnap éjjel későn értünk haza, és hétfőn reggel kelni kellett, várt a suli és a konzultáció. Holnap le kell adnom a diplomamunkámat, és folytathatom a kutatásomat és készülhetek a vizsgáimra is. Már alig várom, hogy kialhassam magam...

Gamer Lány

Mielőtt bárki megrémülne, nem a híres-hírhedt könyvekről szeretnék írni, ugyanis nem olvastam, sőt nem is érdekel. Pusztán csak arra akarok utalni, hogy a hétköznapok, bár egyformának tűnek, koránt sem azok. Minden nap felkelek, minden nap tanulok, eszem, iszom, alszom, de az apróságok azok, amik megkülönböztetik a napokat egymástól.

A múlt héten például erőltetett menetben írtam a diploma dolgozatomat, mert a nyakamon a határidő és már így is csúszom egy félévet, nem kell még egy. Szóval némi külső segítséggel, viszonylag jól haladtam, amikor beütött a crach! A nagypapa összetűzésbe került a flexszel. A meccs szerencsére döntetlen lett, de így is az ügyeleten kötöttünk ki. Nagypapi kezét összevarrták, és alig tudtuk visszatartani a kert felásásától.

Aztán rám köszöntött a hétvége, és egy osztálytalálkozó. Érdekes volt újra látni mindenkit, és persze jó hallani, hogy van munkájuk, itt jártak, ott tanultak, de be kell vallanom, hogy úgy érzem, két diplomával az én karrierem van a legmélyebb ponton. Nincs munkám, nincs tervem és az évtized jelentős részében egy iskolapadban kuporogtam. Szánalmasnak érzem magam. Viszont boldog voltam, hogy láthattam a családomat, az unokaöcséimet és mindenki mást is. Azután következett egy hajnali hazaút vonattal és felvirradt a húsvét vasárnapja. Hétfőn egy kis locsolkodás, pontosabban vödörből nyakonöntés tetézte be a programot.

Holnap megyek az iskolába konzultálni és remélhetőleg az utolsó simításokat elvégezni a dolgozatomon, hogy hétfőn nyomtatva, spirálozva beadhassam és elfelejthessem, kb két hétre, mert aztán jöhet a folytatás, de az még a jövő zenéje.

A napok csak folynak és összefolynak, és alig veszem észre, hogy mennyire rohan az idő. Ráadásul egyre feledékenyebb vagyok. Elhagyok dolgokat. Persze nem úgy csinálom, mint az amatőrök, nem a kulcsom, nem a telefonom vagy az igazolványomat, dehóóógy. Egészen konkrétan például az uszoda cuccomat hagytam el, mindenestül. Benne volt a törölközőm, a fürdőruhám, a szemüvegem, mindenem, és táskában volt. Ugyan így hagyom el a lakásban a dolgaimat, ruhákat, könyveket, edényeket. Korai szenilitásra gyanakszom. 

Mindent összevetve azért nem rossz a helyzetem, mert a hétvégén rendezvényre megyek és egészen biztosan lesz róla mit írnom.

Gamer Lány

U.i.: A végére egy kivételesen cuki kép

A mai cím egy kicsit talán teátrálisnak tűnik, de végre befejeztem a BBC egyik nagysikerű sorozatát, a Torchwoodot és ez megér egy kis nagyzolást.

NEm igazán tudom eldönteni, hogy mennyire részletezzem a történetet, hiszen lehet, hogy valaki még nem látta és nem szeretném lelőni előre a poént, de vannak információk, amik egészen biztosan nem okoznak semmiféle kárt.

A címben is megjelenő Torchwood szervezetet célja hogy megvédje a Földet minden űrlény támadásától, függetlenül a támadás jellegétől. Ez első hallásra kicsit kegyetlen lehet, hiszen az ufók közt is lehetnek menekültek, de többnyire azért mindig kiderül, hogy károsak az emberi egészségre. A négy évad alatt tényszerűen alig találkozunk valódi földönkívüliekkel, mert a sorozat fő fókusza a szereplők életén és egymáshoz csiszolódásán van. Néha sok az akció és pörögnek az események, néha pedig elsüllyedünk az önsajnálat vánszorgó mocsarában.

Mint minden jó földönkívülis sorozatban, itt is hullanak a szereplők, mint az őszi legyek. A jó és a rossz oldalon egyaránt vannak veszteségek, de azért van aki túléli mind a négy évadot. A főszereplő, Jack Harkness Kapitány halhatatlan lévén kihúzza a végéig, vele tart Gwen Cooper, a közrendőrből ufó-vadásszá avanzsált angol lány, és Rhys Williams, Gwen csatolt tartománya. A többiek gyakorlatilag jönnek és mennek a sorozat folyamán. Ki hosszabb, ki rövidebb ideig tart hőseinkkel, de senki sem távozik önként.

Az évadokról szólva egyébként, az első két évad remek volt. Tényleg szórakoztató, fordulatos, néha vicces, néha elgondolkodtató. Aztán jött a harmadik évad. Egy mini sorozat. Na azt nem kellett volna. Az írók és rendezők az utolsó emberséget is kiírték a főszereplőből és a végén még meg is futamították, gyáva módon. Pedig annyi más lehetőség lett volna... Mért kellett így elrontani? - kérdeztem, amíg bele nem kezdtem a negyedik évadba. Na akkor jöttem rá, hogy mit jelent tényleg elrontani egy sorozatot. Komolyan. Jack egyszer csak megjelent a semmiből, a feloszlatott Torchwood maradék embereire indoklás nélkül vadásztak, mindenki halhatatlan lett a Földön, kivéve Jack, aki halandó lett. Csak én látom ezt rosszul vagy tényleg hülyeség az egész? Több ember halt meg az évad 10 részében, mint az előző három évad 31 részében összesen. Ráadásul a végső indok, mindennek a megoldása ténylegesen nem hozott eredményt és hagytak egy frankó függővéget. Nem hiszem, hogy valaha folytatnák a sorozatot, így értelmetlen volt a függővég és a misztikus főellenség előrevetítése is.

Összességében a sorozatnem volt rossz, de szerintem jobban jártak volna a készítők, ha maradnak az eredeti koncepciónál és a két rövid évad helyett csinálnak két egész-estés filmet. Láttunk már erre példát, meglehetősen nagy sikerekkel. Amúgy ajánlom mindenkinek, aki szereti a Dr. Who? sorozatot, hiszen ahhoz szorosan kapcsolódik, ugyanakkor ne várjátok ugyan azt az érzést, mert egy Doktorral sem fogtok találkozni.

Gamer Lány

Említettem, hogy könyvajánlást kell írnom? A Protokoll, etika és művelődéstan órámra. Egyik kedvenc oktatóm, Dr. Verdes Sándor, sokdiplomás, konzervatív, gépész-beállítottságú úriember nagy feladatot vett a nyakába, amikor megálmodta a tantárgyat és felvezette az Egyetem fejeseinek. Végül is csak nemtörődöm, felelősség kerülő, infantilis kölyköknek akart rendes viselkedést tanítani. Aha, meg a halakat repülni és a madarakat úszni! Persze a Professzor nem az a meghátráló típus és most már ötödik alkalommal indult el a tárgy, sőt, a diákok kérésére második, ráépülő kurzust is létrehoztak. Azért persze, hogy az oktató számára se legyen könnyű, az egyetem összes hallgatójának elérhetővé tették a tárgyat, tehát nem csoda, ha egy órán akár 20 különböző szakról is vannak diákok. Most viszont térjünk át a választott könyvemre:

Görög Ibolya: Protokoll az életem című könyve 1999ben, az Athenaeum Kiadó gondozásában jelent meg, nekem már a hatodik változatlan utánnyomást van szerencsém a kezemben tartani. Szerintem ez méltán mutatja, hogy a könyv, olvasásra és tanulmányozásra érdemes.

A külső borítón viszonylag alul jelenik meg, hogy kiknek és miről szól: Lázártól Orbánig; Tanácsok üzletembereknek; Kézikönyv szakembereknek; Illemtan mindenkinek.

Hogy ezek az ajánlások tökéletesen érthetőek legyenek, szót kell ejtenem az írónőről, Görög Ibolyáról. Nem gondolom, hogy részleteiben be kellene mutatnom az életét, de kiemelném, hogy 1989-99ig a Parlamentben működő Miniszterelnöki Hivatal protokollosa. A szakma legkiválóbb szakértője, hét miniszterelnököt is szolgált. Karrierje során rengeteg állam- és kormányfő, miniszter, nagykövet, diplomata látogatását bonyolította le, emellett irányította, szervezte a kormány hivatalos rendezvényeit. A Protokoll az életem című könyvében ebből az időszakból szerzett tapasztalatait és élményeit használta fel, hogy a mindennapi illemtant, az etikus és helyes viselkedést emészthető formában tálalja az érdeklődőknek.

Bár a fogalmazásmód maga is élvezetes és fordulatokkal teli, hogy még könnyebben elképzelhessék az olvasók az egyes szituációkat, minden nagyobb rész után van egy úgynevezett szörbet. A szörbet egyébként egy étkezések között felszolgált desszertféle, többnyire citromfagylalt pezsgővel leöntve, hogy a nehéz főételek ne feküdjék meg az ember gyomrát. Itt is hasonló szerepet töltenek be, könnyed hangvételükkel játszva tanulhat az ember a helyes viselkedésről.

Az előző félévben volt szerencsém az Egyetemen részt venni egy Görög Ibolya előadáson, és egyáltalán nem bántam meg. Az előadásmód, a téma (állásinterjú), a hallgatóság bevonása és a lehetőség, hogy személyesen is beszélhessek egy ilyen elismert szakemberrel… azt hiszem a rendkívüli a megfelelő kifejezés. Rendkívüli volt.

Ezt a könyvet ajánlom mindenkinek, aki munkájából kifolyólag emberekkel kerül kapcsolatba és szüksége van némi útmutatásra, illetve azoknak akik könnyed olvasmányra vágynak és nem bánják, ha közben valami hasznos is rájuk ragad.

Gamer Lány

Mivel ez a blog arról szól, hogy mik történnek velem, úgy gondoltam, hogy a film és opera beszámolók után a könyvek is bele férnek. Ráadásul az egyik iskolai feladataim közé is kell majd írnom egy könyvajánlót, szóval nem árt ha gyakorlok egy kicsit előtte.

Néhány napja sikerült kölcsönbe szert tennem Leiner Laura Bábel című könyvére, amit a Szent Johanna Gimi történetei után némi kételkedéssel fogadtam. Az mindig gyanús, ha egy író túl gyorsan és túl sokat publikál, könnyen elveszhet a műveinek a tartalmassága. Mivel azonban, az életkorom ellenére, nagyon élveztem Reni, Cortez és a többiek kalandjait (Szent Johanna - sorozat), gondoltam előre is bizalmat szavazok a Bábelnek.

Utólag be kell látnom, hogy helyes döntést hoztam. A Bábel egy olyan olvasmány, amit szerintem minden korosztálynak érdemes elolvasni, kivéve azokat a szülőket, akiknek fesztiválozó korszakban van a gyereke, nekik ugyan is sokkot okozhat. 

Ha fesztiválokra kerül a szó akkor mindenkinek van vagy élménye, vagy elképzelése arról, hogy milyen maga a rendezvény, de ez a könyv egy olyan szemszögből mutatja be a koncerteket és a fesztivál-életet, ami meglehetősen közel van a valósághoz. Én még nem sok fesztiválon voltam (na jó, összesen három alkalomról van szó és ebből az egyiken dolgoztam), de valóban össze sem lehet hasonlítani azt a zárt világot, ami ugyan csak napokig létezik, azzal, ami kint a valóságban van. A fesztivál kerítésein kívül történő dolgok ideiglenesen elveszítik minden jelentőségüket, az idő másképp telik, az emberek pedig mind ismerősként köszöntenek, akárhonnan érkezzenek is. Ez egy olyan élmény, amit igazából csak az érthet meg, aki maga is átélte, de a Bábel sokat segít, hogy közelebb érezzük magunkhoz azt a zárt világot.

A könyv történetét nem szeretném részletezni, hiszen vannak akik előtt még ott áll a feladat, hogy elolvassák, legyen elég annyi, hogy a főszereplő megfelelően kedvelhető és idegesítő egyszerre, a mellékszereplők pedig eléggé életszerűek ahhoz, hogy magunkat is bele tudjuk képzelni a kis társaságukba. A fogalmazás olvasmányos és nagyon humoros (többször abba kellett hagynom az olvasást mert nem láttam a röhögéstől), a könyv fizikai megjelenése, úgy mint betűméret, tördelés, szintén kezelhető.

Egy szó mint száz, ajánlom mindenkinek, aki már volt fesztiválon, mert előhozza az emlékeket, és mindenkinek, aki még nem volt, mert kedvet csinál hozzá.

Gamer Lány