Gamer Lány és ami vele történik

Hát, az már tény, hogy a hétvége jobban sikerült, mint a hét többi napja. Hogy mennyivel jobban, azt mindenki döntse el maga.

Szombaton, ahelyett, hogy nyugisan aludtam volna tízig, vagy még inkább tizenegyig, hajnal fél kilenckor arra ébredtem, hogy XueChennek mehetnékje van. Olyan borzalmasan koránnak éreztem az adott időpontot, hogy elsőre nem is értettem mit akar. A kis csillag-virág Párizsba akart menni hajnalok hajnalán.

Körülbelül hat üzenetbe került megmagyaráznom neki, hogy 1, még félig alszom; 2, Párizsban semmi nem nyit ki tíz előtt; 3, szombat van és azt beszéltük meg, hogy vasárnap megyünk Párizsba. Még jó, hogy korlátlan sms-küldés van a telefoncsomagomban.

Azért persze összeszedtem magam és tízkor már a metróállomás felé baktattunk, hogy belevessük magunkat a shoppingolás borzalmaiba. Nem csalódtam. A célállomásként kiválasztott plázában rajtunk kívül csak egy millió ember tartózkodott, tolakodott és lökdösődött. Mivel szombat a november hónap első napja volt, természetesen minden úgy nézett ki, mint amit egyszerre lehányt a télapó és a halloween szelleme. Narancssárga töklámpások vörös-arany dekorációban. Mért nem lehet a karácsony valami normális színű? Teszem azt zöld-ezüst?

Szinte minden második boltba bementünk és alig találtunk olyat, ami igazán tetszett volna. Az áraktól függetlenül mondom, hogy az idei téli divat eléggé gyatra. Megint visszajön a skót kockás minta, ami jó. Ugyanakkor olyan ocsmány neonszínekben, hogy a közmunkások láthatósági mellénye elbújhat mellettük. Persze voltak hagyományos darabok is, a megfizethetetlen kategóriában. Hamar kiderült, hogy nem az ízlésünkkel van a gond. Viszont még mindig ott álltunk ahol a part szakad: Kabát kellett, mert a november hidegre fordította a helyi időt. Bár a mínuszok még nem röpködnek odakint, azért eléggé zimi van.

A jó hír, hogy vettünk kabátot. A még jobb hír, hogy baromi olcsón. Egy átlag télikabát olyan 60-90 euro. Egy dizájner darab, amit már kulturált helyre is felvesz az ember, 120-150 között mozog. XueChen és én darabonként 19 euróért vettünk magunknak hagyományos szabású, kétsoros gombolású középelegáns kék kabátokat. Nem azt mondom, hogy nagyon menő darabok, de elég melegek és ránézésre szövetkabát kinézetük van. Amúgy 110% poliészterről beszélünk. Isten áldja az Auchan-gazdaságos termékeket!

Hulla fáradt lettem, mire hazaértünk és tudtam, hogy időben ágyba kell kerülnöm, mert a vasárnap még hosszabb lesz.

Igazam lett. A vasárnap megint irgalmatlanul korán kezdődött és viszonylag sokáig tartott. A szokásos kilencórás metróra nyergeltünk fel és meg sem álltunk Versailles-ig. Hát a centralizált közlekedés átkairól szerintem mindannyiunknak meg van a maga véleménye. Itt sincs másképp. Én az ötödik körzetben lakom és Versailles is az ötös-ben van. Ráadásul egyaránt Párizs nyugati szélén. Tiszta szerencse, nem igaz? 

Hát megmondom: Nem igaz. Ahhoz, hogy eljuss a Királyi Palotába, be kell menni a város kellős közepére, Az Eiffel-toronyhoz, ott átnyergelni egy másik metróra , aztán a Nôtre-Dame-nál megint csere és így potom két óra alatt el is lehet jutni Versailles-ba. Amúgy van ám busz is, csak egyszer kell átszállni és majdnem négy óra az út.

Szóval a szél szeles és szürke vasárnapon megtekintettük a Királyi Palotát, vagyis ami megmaradt belőle. A Louvre és a többi múzeum nem bízta a véletlenre, amikor kipakolta a helyet. A hatalmas kastély alig negyede látogatható, főleg festmények vannak meg pár berendezett szoba. Nagyon szépek és tisztán látszik, hogy valaha itt királyok, királynék, arisztokraták és egyéb népek éltek, ugyanakkor a politikai célú és az egyéb használatok finoman szólva is leamortizálták. Az eredeti dekorációból alig valami maradt meg és hiába a támogatók, egy ekkora komplexumot képtelenség fenntartani. És akkor még nem is említettük a kertet. Ami egyszerűen szólva lenyűgöző és csodálatos... lehet, ha épp nincs rossz idő és nem akar lefagyni kezünk-lábunk. Sajnos az energiánkból csak a kert központi részére futotta, de az is fantasztikus volt. Egészen biztos vagyok benne, hogy tavasszal és nyáron még fenségesebb látványt nyújthat.

Hazafelé természetesen kivel esnének meg a kalandok, ha nem velünk. A vonat amire felszálltunk nem indult el. Mármint egyáltalán. Mikor már öt perce el kellett volna hagynunk az állomást, bemondták, hogy a teljes vonal nem működik, szóval aki vissza akar térni Párizsba, az sétáljon át Versailles másik felébe a másik vasútállomásra. Fogalmunk sem volt, hogy hol agyunk, milyen irányban a másik állomástól, de azért elindultunk. Mázlinkra egyszer sem kellett visszafordulnunk és az állomást is megtaláltuk. Pont jött is egy vonat... ami elvitt minket a Montparnasse-ra. Ahol azelőtt még sosem jártunk és azt se tudtuk melyik vonalra kellene átszállnunk. 

Persze végül hazaértünk, valamivel öt után, de annyira ki voltunk merülve, hogy csak az ágyamra tudtam gondolni. És arra, hogy egész nap nem ettem semmit. Egyre jobban utálok glutén-érzékeny lenni egy olyan országban, ahol csak szendvicset lehet kapni ebédre. Az élet néha szívás. 

Nem volt rossz hétvége, de egyértelmű, hogy nem voltunk az időjárás felelős kegyeiben. Talán majd a héten másként lesz, de ha nem, hát megírom azt is.

Gamer Lány

Aham... Ezen a héten szünet volt. Az ember azt gondolná, hogy hurrá, akkor mennyi klassz dolgot lehet csinálni! Szép elmélet, klassz tervek. Na de hogy is van ez a dolog a tervekkel... Ja igen már emlékszem! Megbuknak.

Hétfőn a változatosság kedvéért sorban álltam és adminisztrációt intéztem. Kedden a Louvre-ba akartunk menni, de mivel 16 euro a napi metrójegy, inkább letettünk róla. Szerdán a nap nagy részében rajzoltam, és filmet néztem, csütörtökön az egyetemi könyvtárban porosodtam, ahol közölték, hogy nem vehetem ki a kiválasztott könyveket, mert nem vagyok benne az egyetem nyilvántartó rendszerében, ma pedig vásárolni mentünk és egy csomag fogpiszkálóval értem haza, ami az avocado csíráztatáshoz kell. Tömör egy hét, igaz?

Az igazság az, hogy ezen a héten, mivel szünet volt mindenkinek, minden közlekedési jegy ára a triplájára emelkedett, és iskola híjján a napok ha nem is fulladtak unalomba, de nagyon közel kerültek hozzá. Persze azért nem voltam végig egyedül. Sokat beszélgettem XueChennel, és ez néha nagyon jó volt, néha viszont kimondottan lehangoló.

Ha az ember sok időt tölt valaki olyan társaságában, aki tehetséges és okos, akkor elég hamar elkezdi érezni a saját átlagosságának a súlyát. Hiszen, ha jól belegondolok, úgy igazán semmiben sem vagyok kiemelkedően jó. Iskola? Jók a jegyeim, de nem vagyok kiemelkedően tehetséges egyik tárgyban sem. Rajz, ének, tánc? Átlagos, középszerű, hétköznapi. Sportok? Umm... átlagon aluli? Informatika és egyéb mérnöki dolgok? Inkább hagyjuk is a témát!

Kellemetlen tökéletesen középszerűnek lenni, hiszen mindenki szeretné csak néha különlegesnek érezni magát. Persze tudom, hogy a folytonos különlegességnek is vannak hátulütői, például XueChen esetében az a borzalmasan magas IQ-ja és a tehetsége a kémia terén gyakorlatilag csak hátráltatja a tanulmányaiban, hiszen nem tud a képességeinek megfelelően haladni. Na igen, az egyetemet az átlag színvonalnak találták ki, nem a zseniknek.

Nem is tudom mit kéne tennem. XueChen szerint tovább kell próbálkozzak, hátha megtalálom, azt, amiben kiemelkedően jó vagyok és talán igaza van, de most túl fáradt vagyok a próbálkozáshoz. Nem fizikailag, lelkileg. Ez is olyan mint az írás. Ha van ihlet, megy mint a karikacsapás. Ha nincs ihlet, a vánszorgás a megfelelő kifejezés. Látom a blogon is,hogy mikor milyen volt az ihlet-ellátottságom. Néha vicces visszanézni, néha viszont lehangoló.

Remélem a hétvége több érdekességet tartogat, de ha nem, majd megírom azt is!

Gamer Lány

Így az őszi szünet előtti utolsó hétvégén arra gondoltam, hogy akár pihenhetnék is. Szombaton meg is valósítottam ezt az elképzelést, ha azt vesszük, több szempontból is. Délig aludtam. Szinte sosem szoktam ilyen sokáig aludni, de előző este egy kicsit belemerültem a rajzolásba, meg fáradt is voltam a héten ért atrocitások miatt (dolgozatok), hát aludtam. A délutánt pedig takarítással töltöttem. Kellett is! Kezdem megérteni apám folytonos problémázását a hajszálak miatt, attól függetlenül, hogy tudom, hogy az övé is hullik. Hiába, hogy minden hétvégén felmosok, és a héten többször fel is seprek, ez nem változtat azon, hogy rengeteg haj van a padlón. Csoda, hogy még nem vagyok kopasz!

Szombaton aztán időben ágyba kerültem és így időben fel is tudtam kelni. Az eredeti terv az volt, hogy Saori és én, kettesben elmegyünk az állatkertbe. Csak aztán Saori megbetegedett. Carmen nem ért rá, Xuechen tanulókörbe ment (vasárnap???), Andra pedig reggel hétkor ért haza a bulizásból. Hát, mit volt mit tenni, nyakamba kaptam a lábam, felnyergeltem a metrót és elmentem egyedül. Ami azt illeti egyáltalán nem bántam meg. Nem kellet várnom senkire, nem siettetett senki, mindent meg tudtam nézni, nyugodtan bámulhattam a halakat az akváriumban, senki nem szólt rám, hogy ez uncsi, menjünk már. Senki nem nyafogott, hogy éhes, szomjas, fáradt... 

Az állatkert, a Parc Zoologique de Paris nagyon jó volt. sokkal kisebb, mint a Budapesti, legalábbis kisebbnek tűnik,de elég sokféle állatot meg lehet nézni. Földrész szerint vannak tematikusan csoportosítva (nagyjából), és maga a park nagyon szépen karban van tartva. Nem tudom mihez viszonyítani, hogy drága-e, de 16,50 euro volt a beugró nekem, kedvezménnyel. Az állatok viszont elég érdekesek voltak. Mármint nem rossz értelemben, de azért kicsit fura volt. Pózoltak. Mármint, mintha idomítva lettek volna arra, hogy álljanak és mutogassák magukat a  kedves közönségnek. Közönségről szólva, az emberek persze képtelenek voltak betartani egy olyan egyszerű szabályt, hogy ne etessék az állatokat. Szégyen és gyalázat, ahogy viselkedtek néhányan.

Három órát töltöttem az állatkertben és mivel mire végeztem kisütött a nap, gondoltam, nem megyek még haza, hanem végre ellátogatok a Montmartre-ra. Elmetróztam. Na most ehhez tudni kell, hogy Cergy Párizs észak nyugati csücske, az állatkert a délkeleti sarok, a Montmartre pedig északon van. Szóval komoly kilométereket metróztam, ami komoly időket vett igénybe. 

Tudjátok hány lépcső vezet fel a Sacré Coeur-höz? SOK! A templom és a kilátás nagyon szép, de a tömeg olyan óriási, hogy az eszméletlen. A lépcsőn fel és le közlekedni szinte lehetetlen, megállni fényképezni szintén alig lehet, mert valaki mindig belesétál a képbe. A lépcsők száma lefelé sem lett kevesebb és amikor szembe jött egy pasas, aki páros lábon szökdelt felfelé a lépcsőkön... Muszáj volt ennem valamit. Sajnos a szendvicseket és gyors-kajákat egy Snikersszel kellett helyettesítenem, de nem bántam igazán. Elindultam haza.

Utolsó megállóként kiszálltam az Arc de la Défense-hoz. Ez Párizs felhőkarcolós-csilli-villi-üveg negyede. Nagyon modern, nagyon szép épületek. Csináltam egy halom fényképet, majd besétáltam a helyi plázába...

És amint megláttam a bent hömpölygő tömeget, sasszemmel kiszúrtam a legközelebbi kijárat táblát és taktikai visszavonulást hajtottam végre. Ha fizettek volna, sem sétálok bele abba az ember áradatba. Inkább tényleg hazajöttem, hogy kipihenjem a fáradalmakat.

A szünet hetére még nincsenek tisztán körvonalazott tervek, de majd megírom azt is!

Gamer Lány

Ez egy hosszú és eseménydús hét volt. Nagyon hosszú...

Hétfőn a négyórás franciát leszámítva a másnapi dolgozatra tanultam. Nem mintha nem tudtam volna már mindent, de az ismétlés akkor is időigényes volt. Ezen kívül hódoltam a konyhaművészeteknek és japán curryt főztem. Ez nagyban eltér az indiai currytől, és attól is, amit otthon csinálunk. Répa, krumpli, hagyma és előre gyártott curry-szósz is van benne a húson kívül. Elolvastam fél tucat receptet és mindegyik azt monda, hogy a gyári curry-cucc nélkül sosem lesz olyan, mint amit szeretnénk.

Kedden megírtam a bizonyos üzleti angol zárthelyit. Mondanám, hogy nehéz volt, de nem lenne igaz. Ugyanakkor a tanár olyan sok feladatot adott, hogy a kiszabott idő végén épp csak be tudtam fejezni. Tényleg épp csak. Amit egyáltalán nem értek, hogy egy csoportnyi majdnem kezdő angolosnak hogy adhatott ilyen feladatsort a tanár. A mellettem ülő diák a feladatok felét nem is csinálta meg, mert egyáltalán nem volt ideje rá. Egyre tisztábban látom, hogy a diákok mért nem tudnak jó jegyeket szerezni. Délután végleg elhatározásra jutottam a telefonvásárlást illetően. Meg is rendeltem, ki is fizettem. Drága volt, de ha hazamegyek, akkor is fogom tudni használni, mert az itteni telefonok kártyafüggetlenek.

A szerdát főleg a telefon miatti aggódással, illetve a pénteki dolgozatra való felkészüléssel töltöttem. Idegőrlő volt. Vajon épp hol jár a csomag? Vajon nem esett baja? Ellopták? Megsérült? Jó döntés volt egyáltalán megrendelni? A nap végére idegroncsot képeztem magamból. Művészi pontossággal.

Csütörtökön tovább rontottam a helyzetet, főleg, miután megkaptam az emailt reggel, hogy a csomagot reggel nyolc és délután egy között fogják kiszállítani. Na most nekem fél kilenctől órám volt és csak tízre értem vissza. Bementem a portára, de ott azt mondták, hogy még nem érkezett meg. Mondtam, nem baj, a nap további részében itt leszek, csak szóljanak, mert úgyis kell a személyigazolványom, hogy átvehessem a csomagot. Mondanom sem kell, nem szóltak. Este csak meresztettem a kis szemecskéimet, hogy 11.25-kor a csomagot átvették. A problémásabb rész az volt, hogy délután megint derogált bárkinek is dolgozni az irodákban. Valamilyen számomra érthetetlen oknál fogva itt nem szokás betartani a munkarendet. Mindegy. A nap egyetlen pozitívuma az amerikai gazdaságtörténelmi tesztem eredménye volt. negyvenből harmincnégy pontot értem el, ami annyira nem rossz.

Pénteken reggel bementem a portára, hogy rákérdezzek a csomaggal kapcsolatos dologra. A nő az irodában váltig állította, hogy semmiféle csomag nem érkezett. Mondtam neki, hogy kaptam emailt, amiben arról tájékoztattak, hogy valaki MARC-néven átvette a csomagomat. Ilyen nevű alkalmazott nincs a kollégiumban - jött a válasz. Aztán a takarító hölgy jött. Csomag? Ja, volt valami előző nap. Ő átvett egy csomagot, mindjárt meg is nézi... Elballagott a szobájába és pár perc múlva visszatért egy dobozzal. Ehem! A zsenifonom! Hát kicsit kiakadtam. Ha nem hisztériázok annyit akkor a teló elkallódik vagy mifene? Eszébe jutott volna egyáltalán leadni az irodában? Vagy csak örült volna, hogy van egy vadcsi új telefonja?

Meglehetősen egyedien kezelik itt a magántulajdon fogalmát, nem beszélve a portás-feladatkör ellátásáról. A kiszállítók hozzáértését már meg sem említem, hiszen elvileg az én személyim és aláírásom kellett volna a csomag átvételéhez.

A telefon kézhezvétele után hamar kiderült, hogy ő az okosabb, nem én. Jelentős időbe került csak beizzítanom, és mire rájöttem ,hogy hogy kell használni... Hát mondjuk, hogy elment vele a nap nagyobbik része. Utána már csak egy brit történelem teszttel kellett megküzdenem és jöhettem haza. A teszt amúgy elég nehéz volt. Az a rengeteg Edward meg Henry, meg Richard. Na meg a problémáik! Mindegy, ezen is túl vagyok.

Most remélem egy esőmentes, nyugodt és pihentető hétvége vár rám, de majd megírom azt is!

Gamer Lány

Eredetileg azt gondoltam, hogy ma nem fogok semmi érdemlegeset írni, hiszen a hétvége tökéletes eseménytelenséggel múlt el. Még mindig hideg van, még mindig adnak házit a tanárok, még mindig készülni kell a jövőheti dolgozatokra, de amúgy semmi kirívó.

Aztán ma, azaz vasárnap délután Carmen és Andra megkérdezte, van-e kedvem este kiruccanni a tavakhoz. Hát, gondoltam, mért is ne? Időmbe belefér, lefeküdni úgysem fogok, akár el is mehetek velük. Este kilencre össze is szedtük magunkat és elsétáltunk a közeli lakótelepre, ahol összeszedtük Ileniát, Carmen barátnőjét, és elindultunk a tavakhoz. Azt se tudtam, hogy hová megyünk, de mint kiderült, csak Cergy Óvárosába mentünk le, a kikötőhöz, ahol a Charivari is volt. A tavak viszont a folyó túlpartján helyezkedtek el, egy kivilágítatlan park közepén, szóval érthető módon, inkább a remekül kivilágított Old English Pub-ot választottuk. Egy cider és egy fél adag sült krumpli és mindenki boldog volt. Aztán tizenegykor már annyira fáztunk, hogy feladtuk és haza sétáltunk. 

Inkább bele sem gondolok, hogy holnap megint hétfő, de a két dolgozat, melyek Damokles-kardjaként lebegnek felettem, nos az sem tölt el több lelkesedéssel. Még nem tudom, hogy fognak sikerülni, de majd megírom azt is.

Gamer Lány

Hát ez a hét sem volt unalmas... Az egész Erasmus programot valójában Diplomáciai Gyakorlatok - programnak kellene nevezni. Hiszen a legtöbb időnket más, nemzetközi diákok körében töltjük.A hétfő a "Vigyázz mit mondasz!" - jeligére zajlott. Francia órán négy kiemelkedően hosszú órán keresztül beszélgettünk az etnikai és nemzetiségi dolgokról.

A feladat: Beszélj az országod etnikumokat érintő politikájáról, tevékenységéről egy olyan teremben, ahol szlovákok, németek, oroszok és adott esetben törökök is vannak. Lehetőleg anélkül, hogy üvöltözős verekedést produkálnál.

Az oktató kérdése: Az országban, ahonnét jössz, létezik-e az etnikai alapú statisztikázás? Mert ugye Franciaországban a törvény tiltja, hogy valakit a bőrszíne vagy a felmenői miatt hátrányosan megkülönböztessenek (arról viszont nem szól a fáma, hogy ha fehér vagy, milyen előnyöket élvezel).

Mit ne mondjak, nem volt egyszerű kivágni magam a szituációból, hiszen ez a beszélgetés már a kezdetek kezdetén halálra volt ítélve. Érzésem szerint azért sikerült nagyjából békés területen maradnom, csak a szlovák lánnyal kapcsolatban nem tudom, hogy csak annyira utál, mint a magyarokat általában, vagy sikerült rontanom a helyzeten.

A kedd szintén érdekes tanulságokat hozott. Nem sikerült bekerülnöm a középiskolás csereprogramba, amiről már korábban írtam és a visszautasítást két dologgal indokolták. Az egyik sajnos várható volt, a másik viszont felháborító. A várható indok az volt, hogy nagyon rövid ideig tartózkodom csak itt és januárban hazamegyek. A középiskolai tanárok olyan diákokat keresnek, akik egész évben elérhetők. Megértem, tényleg, hiszen ez egy logikus hozzáállás. Ugyanakkor a második indok annyira felháborító, hogy alig találok szavakat (nem jellemző rám). Azt mondták, hogy azért nem válogattak be, mert az angol nem az anyanyelvem. Komolyan? Ez az indokuk? Egy olyan intézményben, ahol mesterképzésen tanulgatják a diákok a prepozíciókat? Ahol a nemzetközi diákokat fogadó irodában egy ember beszél csak valami angol-félét? Egy olyan országban, ahol a bankban nem beszélnek angolul egyáltalán? 

Ha jól számolom, tizennyolc éve tanulok angolul. Angolul nézek filmet, olvasok könyveket, netezem, tanulok, informálódom, prezentációkat tartok (a fent említett intézményben is) és nem elég jó nekik az angol tudásom. Pont reggel gondoltam, hogy vissza kéne vennem kicsit a szókészletem használatából, mert a többi diák nem érti meg amit mondok, mert nem ismerik a szavakat, erre azt vágják a képembe, hogy nem vagyok elég jó. Mindegy most már, de azért kíváncsi lennék, hogy hány diákot sikerült beválogatniuk, figyelembe véve, hogy ebben a félévben nulla darab brit, amerikai vagy kanadai diák érkezett.

Szerdán egész nap azt imitáltam, hogy a másnapi dolgozatra tanulok és az imitálásnak meg is lett az eredménye, mert csütörtökön reggel, mikor kijöttem a teremből nem igazán éreztem elégedettnek magam. Nem az, hogy nem tudtam, csak nem eléggé. Karikázós teszt volt, az a fajta, ahol jó válasz: egy pont, rossz válasz: mínusz egy pont. Mindegy, majd csak lesz valahogy.

Ma pedig megtudtam a múltheti Zh eredményemet, ami elég jó lett. 15/14 pontot értem el, ami nem rossz, csak sajnálom azt az egy pontot, mert figyelmetlenségi hiba miatt buktam el. Minden esetre a Tanárnő bejelentette, hogy következő héten ismét írunk, szóval nincs veszve semmi. Nem mintha bárhol is számítana, hogy milyen jegyet szerzek a félév végén, de akkor is.

A hétvége tervei megint csak az időjárás függvényében változnak. Hogy kimozdulunk-e vagy sem, még nem tudom, de majd megírom azt is.

Gamer Lány

A korábbi hétvégékkel ellentétben most nem mentünk sehová. Igazság szerint nagyon is rám fért már egy kis pihenés. Eddig minden egyes hétvégén volt valamilyen program és még ha el is tekintünk az egyetemisták alvási szokásaitól (pontosabban azok hiányától), akkor is be kell látni, hogy fárasztó az állandó jövés-menés. Néha ki kell kapcsolni egy picit. Ráadásul iskolai dolgokkal kapcsolatban is volt bőven felzárkózni valóm.

A szombati nap nagy részét beadandó gyártással töltöttem. Sajnos ahhoz, hogy valaki részt vehessen az Erasmus programban, az otthoni iskolájában is aktív hallgatónak kell lennie. Ez azt jelenti, hogy legalább egy tárgyat fel kell venni és nem árt teljesíteni is. Igazából nem tudom, hogy gondolják, hogy egyszerre két iskolában is színvonalasan helyt álljanak a diákok, hiszen ahhoz, hogy valaki jól teljesítsen részt is kellene venni az adott órákon. Tudom én, hogy lehet lógni, vagy egyéni tanrendet kérni, de se a tanárok nem szeretik, se nem praktikus. Nem is beszélve arról, hogy a szorgalmi és vizsga időszakok országonként eltérő időszakokra esnek. Az én esetemben például otthon a szorgalmi időszak szeptember második hetétől december második hetéig tart, a vizsgaidőszak pedig december harmadik hetétől január végéig. Ezzel szemben itt a szorgalmi időszak szeptember harmadik hetétől december első hetéig tart és van őszi szünet benne, a vizsgaidőszak pedig kizárólag január első hete. Január második hete már a tavaszi félévet jelenti. Szóval enyhén szólva nem könnyű összeegyeztetni a két iskolát.

A feladat adott volt: Találni egy tantárgyat, amire nem kell bejárni és ahol nem kell vizsgázni sem. Mi sem egyszerűbb! Végül is csak meg kell győznöm egy oktatót hogy adjon jegyet a nagy semmire. 

Azt mondanám szerencsém van, hiszen találtam e-learninges tantárgyat, tehát nem kell bejárni és beadandóval elintézhetem a jegy megszerzését is. Csak sikerüljön megütnöm a színvonalat!

A vasárnapi eredeti terv a Versailles-i Kastély meglátogatása volt, de el kellett napolnunk. Ennek egyik legfőbb oka az volt, hogy beköszöntött az esős évszak. Nem tudom, mennyire fog sokáig tartani ez az időszak, de most minden nap esik legalább kétszer-háromszor. Nem valami kellemes. Ideje volna beszereznem egy esernyőt...

Szóval kulturálódás helyett nekiláttam a következő beadandók elkészítésének, hiszen azokból mindig van talonban néhány. Emellett főztem, borsófőzeléket és szerencsére a konzervipar itt is ugyan olyan, mint nálunk, szóval a főzelék pont olyan lett, mint szokott lenni. Az itteni Auchanban nincs rendes húspult, mindent csak vákuum-fóliázva lehet kapni, és hát nem minden néz ki szépen, de tegnap vettem egy szép szelet húst és azt fontolgatom, hogy hogyan kellene elkészíteni. A főzési lehetőségeim igen szűkek (villany rezsó), szóval a kreativitás nagy szerepet fog kapni azt gyanítom.

 Majd megírom azt is.

Gamer Lány

Tudom, tudom, szombat van és nem péntek. Tegnap sajnos nem jutott időm, hogy feltegyem a posztot, és este tizenegykor már képtelen voltam erre koncentrálni.

Ezért most viszonylag röviden összefoglalom a hét eseményeit:

Hétfőn csak a négy órás francia foglalkozást kellett végig ülnöm, ami annyira nem volt rossz. Óra után a tankönyv megrendelését is sikerült elintéznem, szóval sikeresnek mondható nap volt. Kedden az Üzleti Angolon újabb kiselőadást hallgattam végig, ami minőségében jobb volt, mint a múlt heti, de a prezentálók még mindig hagynak maguk után kívánnivalót. Van hová fejlődniük. Viszont egy német lény mellett ültem, aki osztotta a prezentációkkal kapcsolatos véleményemet, tehát el voltunk. Szerdán főztem. A közepesen sikeres lecsó után a csirkepörkölt került fakanál-végre és meg kell mondjam, nagyon finom lett. Még mindig nem olyan, mint otthon, de legalább hasonlított. Illetve palacsintát is sütöttem, szerencsére azt minden gond nélkül sikerült kiviteleznem. A statisztikák szerint tíz magyarból kilencnek a túró rudi hiányzik otthonról a legjobban. Szeretném kifejezni mélységes egyetértésemet! Illetve a listára még felvenném a piros paprikát (amit itt lehet kapni az nem tudom, hogy mi, de tuti nem látott igazi fűszerpaprikát), a vegetát, és a pálinkát. Nem mintha, akkora nagy ivós lennék, de néha azért jól esne valami rendes ital. Itt még a vodka is olyan mint a málnaszörp. Csütörtökön az Amerikai Gazdaságtörténelem órán végre eljutottunk a Függetlenségi nyilatkozathoz, ennek megünneplésére elhatároztam, hogy megnézem a Nemzet aranya című filmet. továbbra is imádom és ajánlom mindenkinek. Délután átvehettem a friss és ropogós francia könyvemet és újra megállapítottam, hogy kiadtam huszonöt eurót a tankönyv-ipar egy selejtes gondolatáért.

Mikor tanulják meg vajon, hogy a fényes papírra nem lehet jegyzetelni, a színes képek és a papírminőség miatt a könyv borzalmasan nehéz és a hű-de-modern oldal elrendezés miatt képtelenség követni a feladatokat? Végkövetkeztetés: Drága és haszontalan. Mért nem vagyok meglepve?

Pénteken nagy nap volt. Elérkeztem az első "midterm test"-hez. Ez nálunk nagyjából a félévközi zárthelyinek felel meg, és eléggé meglepődtem. Nálunk a félévközi ZH-k, ha beleszámítanak a jegybe, akkor mindig viszonylag nehezek. Tényleg komolyan tanulni kell rájuk és gyakran hosszú, kifejtős kérdéseket tartalmaznak. Itt, tizenöt kérdést kaptunk, és negyvenöt percet. A kérdésekre többnyire rövid, egy-két szavas válaszokat kellett adni, néha egy mondatot. Tizenöt perc alatt végeztem, ami nem is volt baj, mert mennem kellett a következő órámra, de valahogy túl könnyűnek találtam a tesztet. Persze a végén simán kiderülhet, hogy épp csak átcsúsztam, mert rosszul értelmeztem a kérdéseket, de kétlem, hogy így lenne. Minden esetre, ha ilyen lesz a félév végén a vizsga is, akkor nem aggódom ... nagyon.

A hét utolsó óráján újabb francia chanson került terítékre, pont mint az előzőek. Viszont a nyelvtanos házimban negyvenből harminc pontot értem el. Meg vagyok elégedve magammal, ha bár tudom, hogy a pontok jelentős része megérzéseken és szerencsén alapult. 

Hogy a hétvégén mi lesz? Majd megírom azt is.

Gamer Lány

Mire ezt a bejegyzést olvassátok, minimum hétfő lesz, de az is lehet hogy kedd. Pillanatnyilag vasárnap éjjel tizenegy óra van és borzalmasan fáradt vagyok, térdtől lefelé. Kicsit hosszúra nyúlt a program.

Az ember mindig azt gondolja, hogy jó dolog, ha minőségi oktatásban részesül. Persze, amikor a tanárok sokat követelnek, rendszeresen megszidnak, vagy újra csináltatnak feladatokat, akkor szívjuk a fogunkat, de a végén, ha vissza tekintünk, elégedetten állapítjuk meg, hogy amit megtanultunk, az ér valamit. Lehet, hogy csak egy szilárd alap, de akkor is van mire építeni. Az évek során én is sokszor nyafogtam, mi több, a mai napig nyafogok, ha valamit újra kell kezdenem (lásd diploma dolgozat), de erősen reménykedem benne, hogy a jövőben majd úgy fogok erre is vissza gondolni, mint valami hasznosra. Hiszen ami nem öl meg, az erősebbé tesz.

Végül a szorgalmas kisdiák megszokja, hogy követelnek tőle, mondván teher alatt nő a pálma. Aztán jön a hideg zuhany. Amikor találkozol valakivel, aki nem pont ugyanazoknak a követelményeknek kellett, hogy megfeleljen, és az iskolája is eléggé más rendszerű.

Hétfőn megint négy órás francia-bulit tartottunk és meglepődve tapasztaltam, hogy a többiek nem igazán értik a hallgatásos szövegeket. Számomra teljesen egyértelmű volt a tartalma a rádió beszélgetésnek, és így a feladatot is meg tudtam oldani. Jelentős mennyiségű nyelvtani hibával, de tartalmilag tökéletesen. Aztán eszembe jutott, hogy az érettségin is a hallgatásos feladatom 90%-os lett, míg a nyelvtani 10%-os. (Tudom, tudom, eléggé szánalmas). A mellettem ülő német fiú azt mondta, feléjük nem divat a hallgatásos szövegértés, inkább csak az olvasott.

Kedden reggel tovább mélyült az elképedésem. Az angol óra elején sikerült kiselőadás témát szereznem, prezentációs dátummal együtt és szerencsésen egy olyan lány mellé ültem, aki egy évig tanult Bostonban, szóval angolul és persze franciául is tudtunk beszélni. Az óra elején meghallgattunk egy kiselőadást az okos telefonokról. Vagyis elméletileg ez történt, gyakorlatilag pedig négy angolul igen gyatrán beszélő diák motyogott a tábla előtt. Gaál professzor sírva fakadt volna, ha látja az előadásukat, de előtte biztos, hogy kizavarja őket. Azt se tudták mit mondanak. Mármint az angol szakszavakat helytelenül használták, és a nyelvtant ne is említsük (Bort iszom és vizet prédikálok?). A diasoruk pedig egy nagyon csúnya vicc volt. Minden dia fehér volt, fekete betűkkel. Viszont a betűtípus, a betűméret  össze-vissza volt, a megjelenített diagram és a mellé kiírt adatok nem egyeztek, semmit nem szerkesztettek, minden csak képként volt beillesztve és agyon volt animálva. Komolyan, mondom, az a két sor, amit felírtak a diára 10 másodpercig pörgött, úszott és villogott, mire teljesen megjelent. Ráadásul szerintem négyből ketten készítették, mert volt aki azt sem tudta, mi van a saját diáján. Ami viszont másként lepett meg, hogy a tanár elsősorban nem tőlünk várta a kérdéseket, hanem a prezentálóktól várta, hogy az előadásuk után még kérdezgessenek a közönségtől. Nem értettem a célját, de a diákokat alaposan megizzasztotta. Mondjuk nem annyira, mint amikor a közönség rákérdezett a munkájukra. Mivel utolsóként választottam témát, prezentálni is utolsóként fogok, és bőven van időm elkészíteni az anyagomat, de azt hiszem, komoly munkát kéne belefektetnem, hogy ilyen gyenge produkciót tudjak létrehozni. Gaál Tanár Úr! Köszönöm!

Kedden egyébként még találkoztam a helyi kapcsolattartómmal (szeptember másodika óta most jutottam eszébe), megbeszéltük, hogy minden remek, minden csodás és hogy valamikor novemberben majd kell egy előadást tartanom a saját egyetememről. Mondtam neki, nem probléma, csak időben szóljon, hogy felkészülhessek. Arra a kérdésemre, hogy angolul avagy franciául tartsam a bemutatót, azt felelte, neki mindegy, én viszont dilemmával küzdök. Az én egyetememen csak angolul tudnak tanulni, a diákok viszont főleg csak franciául tudnak errefelé. 22es csapdája.

A szerda sok szempontból egy nagyon jó nap volt. Végre megkaptam a bankkártyámat. Ami nem működött. No de, ajándék lónak ne nézd a fogát! Komolyra fordítva a szót, a kedd esti postával három levelem is jött a banktól, szóval reggel XueChennel elmentünk hogy kiderítsük miről is van szó. A bankban már a személyimet sem kérték el, sőt, a pultos lány azonnal biztosított, hogy megjött a kártyám. Már csak pénzt kellett tenni a számlára, hogy meg is kaphassam. Oké, mondtam, megyek utalok pénzt a számlára aztán visszajövök. Az úgy nem megy. Vegyem ki a pénzt, és ott, a spéci-bankautomatájukban tegyem rá a számlámra egy spéci kártya segítségével. Tekintsünk el egy pillanatra a költségektől és figyeljük csak a tényeket. Még akkor is az marad csak meg bennem, hogy: MI VAN??? Nem baj, mély lélegzet. Méééély lélegzet! A második spéci kártyával potom harminc perc alatt végeztem is. XueChennek kicsit nehezebben ment, három kártyát használt el. Remek, már csak 24 órát kell várjak, hogy a pénz ténylegesen meg is érkezzen a számlára. Hogy akkor használhatom-e végre a kártyát? Dehogy, én kis naiv! Előbb menjek vissza a bankba és aktiválásképpen vegyek ki minimum 10 eurót a kártyával, az automatából. Teljesen egyszerű, rövid és ésszerű procedúra. Igazam van? Összességében pontosan egy hónap alatt sikerült bankszámlát szereznem. Viszont még egy apróságot megemlítenék: Nem lehet megváltoztatni a kártyához tartozó pin kódot. Kérhetek újat, és akkor a bank egy héten belül (Na ne nevettessetek! Láttam én már karón varjú!) küld egy másikat, de saját magam nem cserélhetem le olyanra, amire esetleg emlékszem is. Fárasztó egy délelőtt volt, este viszont rizs-krokettet készítettem életemben először, és elég finom lett. Kicsit sótlan, de még elmegy. 

Csütörtökön megérkezett AZ INTERNET! Pontosabban maga a box hétfőn érkezett meg, de csütörtökön már végre el is kezdett működni, szóval fellendült az online-életünk és végre nem ütközik akadályba sem a skype, sem a youtube. A nap nagy része egyébként ennek élvezetével telt, leszámítva a reggeli Amerikai-töri órát, ami csak önmagában is jó volt és kész.

Így érkeztem el a péntekhez, ami viszonylag későn kezdődött, de nem annyira fontos az időpont. Gondoltam ideje valami rendes ételt készítenem, hogy legyen energiám a délutáni órákra. Hogy ehető volt-e? Igen, teljes mértékben. Hogy finom volt-e? Nagyon! Hogy hasonlított-e arra,amit eredetileg készíteni akartam? Egy cseppet sem. Az ember azt hinné, hogy egy közönséges lecsót könnyű előállítani, azonban a megfelelő hozzávalók nélkül képtelenség csodát művelni. Még a hagyma íze sem olyan, mint otthon és akkor ne is említsük a paradicsom aromáját és a paprika tökéletes hiányát. A kaliforniai paprika sosem fog olyan ízt adni, mint a rendes. Tényleg finom volt, csak nem ... olyan.

Az óráim megint a két véglet között ingadoztak. A brit történelem órám nagyon jó, érdekes és érdekfeszítő volt, ugyanakkor az utána következő francia óra az unalom iszapos mocsarának tökéletes megtestesülése, amibe azonnal bele is süllyedt mindenki, amint elkezdődött. Újabb depressziós francia zenész, egy újabb érfelvágós szerzeménnyel. Viszont mind tudjuk, hogy a türelem rózsát terem, talán legközelebb jobb lesz

Majd meglátom, hiszen a holnap tiszta lappal indul. Majd azt is megírom.

Gamer Lány