Gamer Lány és ami vele történik

Az a furcsa eset fordult elő, hogy pénteken túl hamar tettem fel a bolgot. Pontosabban időben tettem fel, hát lemaradt mindaz, ami utána következett. Mert KÖVETKEZETT!

Méghozzá nem is akármi: korcsolyázni voltam! Este fél kilenckor épp csak a falra nem másztam fel a zaklatottságtól. Az a fajta belső zsibogás volt, amikor valamit KELL tenni, különben fejjel megyek a falnak. Aztán hármonegyedkor beállított Carmen és Sylvie, hogy nincs-e kedvem korizni menni.  DE! - mondtam és már vettem is a kabátomat. Hát mint utóbb kiderült, rajtam kívül senki nem tudott korcsolyázni, többen most láttak életükben először jeget, ami nem a poharukban úszott. Szóval végül két órán keresztül kapkodtam az embereket és bebizonyosodott, hogy nálam sokkal nagyobb fizikai terhet is képes vagyok elkapni, cipelni, megtartani.

Összességében nagyon jól éreztem magam, bár az is igaz, hogy hiányzott az a fajta élvezet, amikor valaki olyannal korizhatok együtt, aki tényleg tud is menni, nem csak esik-kel. Nem baj, majd talán legközelebb. 

Hála a fizikai fáradtságnak, úgy aludtam, mint a tej és szombaton végre eljutottam az egyik karácsonyi vásárba és vásárolni. Életem egyik legkönnyebb vásárlását tudhatom a hátam mögött. Bementem és fél óra múlva egy nadrággal és egy szoknyával jöttem ki. Viszonylag olcsón meg is úsztam a dolgot. Igazán szokatlan tapasztalat volt. Ebédre Boeuf Bourgignon - t vettem a karácsonyi vásárban, ami hát.... ha éltetek még finomat! Hasábkrumplival ettem, mert egyébként baguettben szolgálták fel a közönségnek, amolyan gyorskajaként. Erről eszembe jutott egy könyv, amiben a kisfiú még enni sem mozdult ki a szobájából, ezért a nagymamája krumplifőzelékes-fasírtos, meg babfőzelékes-rántotthúsos szendvicset készített neki, hogy rendes kaját is egyen. Ma már mindenből lehet gyorskaját csinálni, még a franci konyha remekműveiből is.

Ma pedig Párizsba mentünk. A nap múzemumlátogatási szempontból nézve akkora bukás volt, mint Napóleon moszkvai hadjárata. Ment is meg nem is.Rohadt hideg volt egész nap, sehová sem jutottunk be, mert mindenhol órákat kellett volna várni a sorban, a hidegben. Megnéztük a Picasso Múzeum... kapuját, a Centre George Pompidou... előtti teret, az Archives Nationales... kertjét. Szóval nagyon szép helyeken jártunk, kívülről...

Délután egykor jéggé fagyva feladtuk a harcot és hazametróztunk és majdhogy nem ruhástul mentem a zuhany alá, hogy felmelegedjek.

A következő hét elvileg könnyűnek ígérkezik, de majd megírom azt is!

Gamer Lány

Hivatalosan is döntetlenre játszottuk ezt a meccset. Mármint a nátha és én. 

Tudom, tudom! - Jobb ha befejezem a sport hasonlatokat, mert nagyon karakter idegen tőlem.

Na de térjünk is rá a hét eseményeire, mert hogy ezért vagyunk itt. Legalábbis én. Ehhh...mindegy. Szóval ez egy viszonylag hosszú hét volt. Mindenképpen említésre méltó a hétfői napon megesett francia félévzáró dolgozat, ami egy igazi, hamisítatlan DALF teszt volt.

Laikusoknak és mindenkinek, akit érdekel, elmondom a DALF jelentése Diplome Approfondie de la Langue Francaise. Ez a legmagasabb színvonalú franci nyelvvizsga papír amit a franci állam ad azoknak, akik megpróbálják elsajátítani ezt a nagyon borzalmas... khm... szép és összetett nyelvet. A köznyelvben megközelítőleg a C1/C2 típusú nyelvvizsgákkal egyenlő. 

Remek volt a teszt. Annyira élveztem, hogy képtelen voltam türelemmel viseltetni iránta és a négy órás tesztet kettő óra alatt kiviteleztem. Tegye fel a kezét aki nem hallotta az iróniát... Volt minden, ami szemnek-szájnak ingere: hallgatásos feladat: egy rádiófelvétel, amit alig lehetett érteni, mert szerintem hegesztettek a felvétel helyszínén, de körfűrészt biztosan hallottam. Aztán az olvasásos feladat, igazi gyöngyszem: egy eredeti részlet Guy de Maupassan (1850-1893) valamelyik értekezéséből. Antik francia, a kedvencem! Aztán cikkek feldolgozása az állat védelemről: fókák, bálnák és bivalyok előnyben! Végül pedig önálló vitairat gyártása valamilyen természetvédelem kontra egyéb témában. Mivel utálom a zöldeket (csak jár a szájuk, de közben 100% poliésztert viselnek) elővettem a kedvenc témájukat: Szélerőművek és az általuk keltett zaj. Szerintem elég jó kis dolgozatot írtam a témában. 

Kedden és szerdán a regenerálódás nevében nem csináltam semmit. Vagyis végre feladtam az ellenállást a szobámban uralkodó káosszal szemben és rendesen kitakarítottam. Felmosással, portörléssel, mindennel. Még mindig nem szeretem se a poranyó, se a takarito-szaurusz tevékenységeket.

Ha csütörtök, akkor Viva America! Vagyis kora reggeli amcsi-történelem óra. Még mindig élvezem, pedig eljutottunk a demográfiai adatokhoz. Szinte egészen biztos vagyok benn,. hogy jó a tananyag, de a siker 90%át a tanárnőnek ítélem meg. A karcosan francia akcentusa ellenére remek szöveggel képes előadni olyan unalmas dolgokat is, mint az államok migrációs adatai, hogy az egész érdekessé válik. Mért nem lehet minden tanár ilyen? Költői kérdés, ne válaszoljatok.

Suli után elmentem a bankba. Hát olyan rugalmasnak bizonyultak, mint egy darab kiszáradt beton. Egy névjegykártyával kullogtam haza.

Ma reggel végre úgy ébredtem, hogy előtte ténylegesen aludtam is. Nem a legjobb éjszaka, de jelentős előrelépés, a korábbiakhoz képest. A délelőtti készülődés (Skype, YouTube, hajmosás) után a brit-töri órán kiderült, hogy még mindig én vagyok a csoport királynője 14/15 pontos teszt, és csak azért nem adta meg az utolsó pontot, mert a választ nem fejtettem ki elég részletesen. Ezután, mint mindig késve, de megérkeztem a francia órára is, ahol kinyitottam az ajtót és a kedves tanárnő így szólt:

- Pont jókor jön! Üljön le, tesztet írunk!

- HEEEEE???? - válaszoltam udvariasan és helyet foglaltam az utolsó padban.

Persze végül csak egy újabb érfelvágós chanson volt, ezúttal a Halálról. A terem hőmérséklete 10 fokot zuhant, a közhangulattal egyetemben. Meghallgattuk a dalt, aminek központi mondanivalója:

- "Szép gondolat egy elmélet jegyében meghalni"- 

Ezek után kellett hozni egy nemzeti példát arra, hogy valaki egy elmélet jegyében halt meg. Nekem meg semmi más nem jutott eszembe csak a 13 aradi vértanú. Komolyan, szégyenlem, hogy semmi jobbal nem tudtam előállni nagy hirtelen, de legalább az évszámot eltaláltam.

A hétvégére megint vannak tervek... remélem ezúttal kivitelezésre is kerülnek. Ha nem, hát megírom azt is!

Gamer Lány

Tisztában vagyok vele, hogy hétfő van, sajnos több okból is.

A hétvége annyira eseménytelenül telt, hogy azt gondoltam, nem is írok róla semmit. Még mindig küzdök a náthával, napok óta nem aludtam, köhögök, fáj a fejem és egyébként is!

Aztán győzött a kötelesség tudó - skizóm és rávett, hogy röviden foglaljam össze mi történt:

Szombaton ki se szálltam az ágyból. Az élet persze volt annyira igazságtalan, hogy szép hideg, ám napos időt adott Párizsnak, szóval amíg mindenki a karácsonyi vásárban sétált, én a kispárnámat ölelgettem. Ezen a ponton említeném meg azt is, hogy múlt pénteken volt a Fekete Péntek, amikor szinte minden le van árazva és a boltok ezt kicsit áttolták szombatra is, szóval Andra egy pár cipővel jött haza a Lafayette-ből. Egy olyan boltból, ahol egy csomag papírzsepi többe kerül, mint egy havi ösztöndíjam. És vett egy cipőt!!! 

Leszámítva a súlyosan kihagyott vásárlási-ziccert, azért nem unatkoztam. Családi életet éltem a rokonságommal, akik épp esküvőre készülődtek. Vicces volt nézni az öltözködési-, sminkelési kríziseket. Egyben nagyon fárasztó is. Nagyon elfáradtam a nézésben.

Vasárnap alig vártam, hogy valaki a családból felkeljen és elmesélje milyen volt a lagzi. Tulajdon képen mindenki egyöntetűen jól érezte magát, és csak néhányan küzdöttek más/aznapossági szindrómával. Az érintetteknek ezúton is üzenem, hogy csak így tovább, sosem késő elkezdeni az élet élvezetét.

Délután megint kedvet kaptam egy kis főzőcskézéshez, úgyhogy sertéspörkölt-félét alkottam, ami nagyon finom volt... Csak baromi távol állt a sertéspörkölttől. Recept szerint jártam el, a hús puha volt, a köret rendben, és mégsem volt OLYAN. De legalább nem haltam éhen aznap se.

Szóval ez történt a hétvégén, és hiába van hétfő, a mai eseményeket nem írom ide le.

Ha a többi napon túl leszek, majd megírom ezt is!

Ja! És utólag is kellemes Advent Első Vasárnapját mindenkinek!

Gamer Lány

Igen. A csúf igazság, hogy még mindig a nátha áll nyerésre.

Azt mondják, hogy ha az ember beszedi rendesen az orvosságokat, akkor hét nap alatt gyógyul meg, ha nem, akkor pedig egy hét alatt. Nos ugye csütörtökön volt az egy hét határideje és reggel úgy ébredtem, hogy elment a hangom is. A krónikus alváshiány, amit a köhögés okoz, illetve a folytonos orrfújás kezdenek kikészíteni. 

Nem mondom, hogy bele akarok halni a jelenlegi állapotba, de azért itt-ott kezd kényessé válni a helyzet. Példának okáért az iskola fronton:

- Hétfőn elmentem órára, de végül csak elkértem az órai anyagot és hazajöttem, mivel képtelen voltam akár csak egyenesen ülni is.

- Kedden bementem angolra és a homlokommal szorgalmasan támasztottam a padot. Nem is emlékszem, hogy miről volt szó. Kivéve azt a részt, amikor meggyőztem a tanárt, hogy nem is kell nekem előadást tartani, hiszen jobban és többet beszélek angolul, mint az egész csoport. A helyzetet demonstrálja, hogy az oktató igazat adott nekem... oktatási mélypont.

- Szerdán délelőtt aludtam, mivel éjszaka meg akartam fulladni, ezzel persze Andrát is ébren tartva. Nem volt boldog. Azért voltam annyira produktív, hogy befejeztem és elküldtem az otthoni beadandóimat, nehogy elmaradjon a jegyszerzés.

- Csütörtökön fel se tudtam kelni. Fizikailag. Felébredtem és csak néztem ki a fejemből. Ennyi. Így viszont sajnos nem tudtam elmenni az Amcsi-töri órára, mit viszont NAGYON sajnálok.

- Ma péntek van. Délelőtt megittam több mint egy liter forró gyömbérteát, bevettem a gyógyszereket, nyomattam a C-vitamint, hogy legalább arra képes legyek, hogy a francia tesztet megírjam. Hát, én elmentem órára, harminc perc alatt abszolváltam Edith Piaf életének összefoglalását (Isten áldja a mozit és Marion Cotillardot), aztán hazaszédelegtem.

Nem mondom, hogy kárba veszett ez a hét, de a hétvégi program megint csak bukik, mert még mindig fizikailag gyenge vagyok és következő héten vizsgák vannak, jobban KELL lennem. Hát legalább majd úgy teszek, mint aki tanul. Ha mégsem, hát megírom azt is!

Gamer Lány

Honnan tudod, hogy Csillagkapu túladagolást kaptál?

Csuklóból felrajzolod a csillagkaput, mind a 39 szimbólummal együtt, sorrendben!

Arra a meglátásra jutottam, hogy semmi értelme nem lenne napokra bontanom a hétvégét, hiszen végig ugyan azt csináltam. Ágyfogságra ítélvén, és az évközi dolgozatok lezárultával semmi dolgom nem akadt, hát nekiláttam felzárkózni a heti sorozatokból. Mivel összesen négyet nézek csak, hamar végeztem, kellett valami más néznivaló.

A jól bevált Csillagkapuhoz fordultam, amit szerencsére sokszor, sokféle sorrendben képes vagyok megnézni. Most sem kellett csalódnom. Igaz, hogy a fizikai-blabla részét még mindig nem értem, de a poénok még mindig ülnek és a látványvilágra továbbra sem panaszkodhatok. A kedvenc epizódjaimat néztem meg. :D

Táplálkozási szempontból a konzerv ratatouille volt a nyertes, rizzsel és húspogácsával. Nem volt valami nagy eresztés, de elment.

Amúgy a karácsonyi vásár meglátogatását nem csak a betegség miatt kellett elnapolnom. Mint utóbb kiderült, a metróvonalat felújítják és ezért a hétvégén nem jár. Szóval, talán a következőn be tudom végre pótolni a turistáskodást.

Mellesleg még mindig szenvedek a náthától, bár már eljutottam a tüsszögős részhez, ami általában a végét szokta jelenteni, de semmivel sem érzem magam jobban, mint korábban.

A héten nem tudom még mi lesz, de majd megírom azt is!

Gamer Lány

Hétfőn ismét ékes bizonyítékát láthattam a francia adminisztráció és a társadalom fejlettségének. 

Először is a lakhatási támogatásosok MEGINT! elhagyták a papírjaimat. A születési anyakönyvi kivonatom és a személyigazolványom fénymásolatát ezúttal. Immár harmadjára. Ennek az az oka, hogy mindent papíron kérnek, mint azt már korábban kifejtettem.

Ezután vásárolni mentem és a korábban szintén említett karácsonyi dekorációban új elemeket fedeztem fel: hatalmas rózsaszín macaronok (francia édesség), műhóval lágyan meghintve, tetejükön egy-egy plüssmaci aminek mozog a feje és/vagy a keze. Hát nem ízléses? HÁT NEM!

Délután végre valami olyan következett, amit vártam. Mármint tényleg. A helyi gazdászképzés nemzetközi vonatkozásainak értelmében a beérkező külföldi hallgatóknak kellett prezentálniuk a saját egyetemüket. Ez kell nekem! - gondoltam. Végre valami kihívás, valami, ahol teljesíteni kell. Felkészültem: diasor, puska-szöveg, ha valamit elfelejtenék, jegyzetek, hogy tudjak válaszolni a felmerülő kérdésekre.

A valóságban pedig egy csapatnyi francia ült velem szemben, akik szerintem a prezentációm felét, ha értették. Angolul tartottam, mivel az én egyetememen úgyis csak angol nyelvű kurzusok vannak. Ha már ezt sem értik, akkor ne is erőlködjenek. Érdeklődés és kérdések száma egyaránt nulla volt. Pedig egyáltalán nem a száraz tényekre hagyatkoztam, sőt! Tudatosan nem untattam őket statisztikákkal, vagy iskolai dolgokkal. Kiemeltem a város, a régió szépségét, illetve az egyetemi- és a városi programokat, fesztiválokat. 

Persze nem is értem mire számítottam. Egy csapat fejlett nyugati diák mért is akarna eljönni egy keleti országba? Mondjuk ugyanezeknek a nyugati diákoknak ötször kellett elmagyarázni, hogy a külföldi jelentkezéssel kapcsolatban minden elektronikusan történik, hogy az adatok még véletlenül se vesszenek el. A reggeli események után sírtam a röhögéstől.

Ja! és kiégett a lámpa a szobámban. Kénytelen voltam elővenni a műszaki énemet és kicserélni az izzót. Igazi mérnöknek éreztem magam egy pillanat erejéig. Bár ezzel egy időben a gazdász énemet is elővettem: A kollégiumi irodán, ha szólok, 3 euróért kicserélik az izzót a lámpámban. Az Auchanban 1 euróért vettem egyet. Van üzleti érzéke a helyieknek, nem mondom!

Kedden végre visszakaptam a sok-sok idővel ezelőtt megírt angol tesztemet. Jól sikerült. 36,5/40 pontom lett. Lehetett volna jobb is, de rá kellett jönnöm megint, hogy sajnos nem vagyok szótár, ergo nem ismerhetek minden kifejezést. 

Az is bebizonyosodott, hogy a csizma és az ernyő megvásárlása bölcs dolog volt. Napok óta esik, vagy legalábbis szitál a víz az égből.

Szerdán még mindig szürke volt az idő. Nem is történt semmi.

Csütörtökön reggel hajnali ötkor arra ébredni, hogy a halálomon vagyok, nem valami kellemes. Egyetlen éjszaka alatt a tökéletes jól vagyok - állapotból átkerültem a beg vagyog pfázbva - állapotba. De nem alap szinten! Két óra szenvedés után felkeltem, hogy elmenjek iskolába és a 29/30 pontos dolgozatom csak hajszálnyit javított a hangulatomon és az állapotomon. Visszafele útba ejtettem a gyógyszertárat és felvásároltam a készleteiket, hogy kellemesen bedrogozott állapotban éljem túl a nátha tombolását. Be is aludtam, amint hazaértem. 

Sajnos azonban így átaludtam azt az időt, amit hetedik és nyolcadik Henrikre kellett volna fordítanom, hogy pénteken számot tudjak adni a nem is annyira rövid életükről és uralkodásukról. Erről szólva egyébként a hét beszélgetése így hangzott:

Emberek viszonylag kétségbeesett hangon: - Uram, ezt nem teheted! Az egyház feje a Pápa! Ő Isten földi                                                                              helytartója. Nem lehetsz te az egyház feje!

VIII. Henrik vállvonogatva: - Csak figyeljetek, és tanuljatok!

 A péntek a zsebkendők papír és textil ködébe vész. Non-stop orrfolyás, fejfájás, köhögés és a nátha összes egyéb tünete győzedelmeskedett, csak egyetlen csatát sikerült megnyernem a nap folyamán. Ez pedig a Brit teszt volt. Úgy gondolom elég jól sikerült, bár tartok tőle, hogy a tanárnő nem fogja tudni elolvasni amit írtam. Annyira gyengének éreztem magam, hogy alig bírtam tartani a tollat és a kezem végig remegett. Nem írok valami szépen alapból sem és a betűim mindig nagyon picik. A remegéssel egybekötve csak imádkozhatok az olvashatóságért.

Kezdem kicsit igazságtalannak tartani a sorstól, hogy zsinórban harmadjára hiúsulnak meg a hétvégi terveim.

Ha még vasárnap kilátok a fejemből és nem temet el a zsebkendő-hegy, akkor megírom azt is!

Gamer Lány

Tételezzük fel, hogy társasjátékozunk és épp én dobtam egy 20 oldalú dobókockával. Ha tizennyolcat vagy többet dobok, akkor eltalálom a kezemben lévő íjjal a mozgó célpontot. Valójában azonban egyest dobtam. Ami ennél a példánál maradva azt jelenti, hogy az íj eltört a kezemben és még fejbe is vágott.

Na pont ilyen volt ez a hétvége. Neki készültem és egyest dobtam. 

Minden össze volt készítve. Volt terv, fényképezőgép, uzsonna, minden. Reggel pedig az ablakon kitekintve megállapítást nyert, hogy esik és a szél is fúj. Kirándulás lefújva, program elnapolva. Hát, nem nyerhetünk mindig, nem igaz?

Persze az is igaz, hogy így a remény, miszerint a hétvége jobb lesz, mint a múlt hét, szépen elveszett az égen gomolygó szürke felhők között.

A szombatot megint takarítással és rendrakással töltöttem. Péntek este végre úgy-ahogy befejezték a konyhánkat (a munka minőségéről egyáltalán ne beszéljünk), és természetesen koszt hagytak, szóval azzal ütöttem el az időt. Egy kicsit filmet néztem, egy kicsit játszottam a gépemen, egy kicsit tanultam. Igyekeztem egyiket sem túlzásba vinni. Délután gondoltam mégis csak kimozdulok, elmegyek veszek tejet, csak hogy járjak egyet. 

Na a helyi plázába is megérkezett a karácsony szelleme és lehányta dekorációval. A másik hasonló komplexumban csak minden borzalmasan vörös-arany volt, de itt nem. A 3 Fontaines (a helyi pláza) az epilepsziások rémálmává változott. Mindenhol hideg-fehér fények, konstans villódzás és néhol műfenyő dekoráció. Az ízléstelen nem egy udvarias kifejezés, de ez az igazság. A kedvencem azonban a központi dekoráció elem volt. Agy legalább tizenkét méter magas műfenyőből készült kúp alakú sátorféle, ami kívülről fel van díszítve, mint egy karácsonyfa, belül pedig óriás ajándék imitációk és egy trónszék, felteszem a télapó részére fenntartva. A harmadik emeletről pedig Pinocchio hasonló méretű változata lógott marionett figuraként, télapó szerkóban. Fa mintás volt a teste, hosszú volt az orra, piros nadrágot és pomponos sapkát viselt. 

Azt hiszem, ha nem lettem volna annyira elszörnyedve, még viccesnek is találtam volna.

Végül egyébként úgy ahogy voltam ki is fordultam az üzletközpontból, mer Cergy teljes lakossága odabent tolongott és én egy liter tejért nem állok sorba másfél órát. Majd megveszem hétfőn.

Ma reggel (fél tizenkettőkor) aztán rászántam magam, hogy összeüssek valami rendes kaját magamnak. Polentát készítettem és tettem rá sült szalonnát. Fincsi lett. A maradékot szerintem kakaóval fogom megenni. Édesre vágyom. 

Még el kellett készítenem a holnapi prezentációm diasorát, aztán szabad volt a vásár. Vagyis visszatérhettem az áldott semmittevéshez.

A héten előre láthatólag lesznek ZH-k és egyéb programok és ha bekövetkeznek, majd megírom azt is!

Gamer Lány

Oké, nem mondom, hogy rossz hét volt, de azért tartózkodnék a pozitív ömlengéstől is. Ha teljesen őszinte szeretnék lenni, azt mondanám az unalomba fáradtam bele. Százalékosan kifejezve, ha az öt napot vesszük száz százaléknak, akkor 70% dögunalom és 30% hááááááááát elmegy.

A hétfő pont úgy sikerült, ahogy vártam. Visszakaptam a francia tesztemet, azt a kis cuki, három órás verziót. Pont olyan lett, mint vártam.

• Hallott szövegértés: 20,5/25 pont.
• Olvasott szövegértés: 20,5/25 pont
• Önálló szöveg alkotás: 6/12 pont (Szöveg: 6pont, nyelvtan: 0pont

A kedd igazán csendes volt. Bank Holiday, ami annyit tesz, hogy minden zárva van, többek között az iskola is. Áldott csend és nyugalom... lett volna, ha a karbantartó nem állít be fél kilenckor, hogy szerel egy kicsit a konyhánkon. Zajos volt. Nagyon. Nem segített a személyiségemen aznap.

Szerda... Elvileg tanultam a másnapi tesztere. Gyakorlatilag megnéztem az összes elmaradásomat a Dr. Csont legújabb évadából, és kitakarítottam a szobámat, sikeresen elodázva a tényleges tanulást. Persze azért a jegyzeteket gondosan az asztalon tartottam, hogy jól lássam őket. Úgy este hét fele végül eszembe jutott az ősi egyetemista mondás: Méé? Hóónap vizsgaaa? és akkor nekiálltam az anyag áttanulmányozásának.

Csütörtökön megírtam a tesztet. Szerintem az már elég régen rossz, ha az ember teszt közben unatkozik. Kétféle kérdés volt: olyan amire akkor sem tudod a választ, ha abban a korban éltél és részt vettél az adott eseményen, és olyan mit minek kérdeznek meg, ha egyszer nyilvánvaló. Mindez felelet választós köntösbe bújtatva, a gyarmatosított Amerika földjén. Utána elmentem cipőt venni és annyira mélyponton voltam, hogy az első szembejövő, viszonylag kulturált példányt megvettem. Most gazdagabb vagyok egy pár barna rövid-csizmával. Az egyetlen érdekessége, hogy 38as. Kínaiak....

Ma pedig? Hát a hét összes érdekessége arra az egy órára korlátozódott, amin ma voltam. Brit történelemből épp nyolcadik Henrik és gyermekei korszakában járunk és hát ők aztán tudtak élni. Meg ölni (lefejezett feleségek, Véres Mária és a protestáns üldözések kora - mennyi finom ketchup!).

Utána már csak egy újabb francia nyekergést kellett végighallgatnom és mikor hazaértem, elhatároztam, hogy megírom a mai bejegyzést, ezzel hivatalosan is befejezettnek nyilvánítva a hétköznapokat. Kicsit olyan, mintha feladnám, de talán ha elhitetem magammal, hogy már hétvége van, akkor véget ér ez az enervált állapot is.

A hétvégétől jelentősen többet várok, de sajnos a program erősen időjárás függő. Mindegy, majd megírom azt is!

Gamer Lány

Egészen biztos vagyok benne, hogy néha minden embernek szüksége van egy olyan napra, amikor semmit nem csinál. A legtöbbeknek azonban viszonylag ritkán adatik meg, hogy ténylegesen ne legyen semmi dolguk. Mégis, az emberek nagy általánosságban már akkor boldogok, ha csak nyugodtnak titulálhatnak egy napot.

Én is így voltam ezzel a hétvégével. Péntek este abban a kiváltságban volt részem, hogy a lányok elmentek bulizni a nagy párizsi éjszakába, így csend és nyugalom honolt kis szobánkban. Ezt a tényt a korai lefekvés nevű tevékenységgel ünnepeltem meg. Fél tízkor letettem a kis buksimat és másnap kilencig aludtam. Ez a tény szerintem cseppet sem meglepő, hiszen a héten többször is éjszakáznom kellett, tesztek is voltak és stresszeltem is épp eleget, szóval a kimerülés kiütéssel nyert.

Reggel viszont, tizenkét óra kóma után kipihenten ébredtem. Normális egyetemisták ilyenkor a másik oldalukra fordulnak és tovább alszanak, de mindig is lázadtam a konvenciók ellen, hát elővettem az angol házit és nekiültem megírni. Betegnek hangzik? Az is, de ez van. Persze közben zenét hallgattam, és igyekeztem a lehető leghalkabban létezni, mivel a parti-lányok csak reggel hét körül értek haza. Gyors ebéd és némi győzködés után XueChennel elkirándultunk a legközelebbi Decathlonba. Normális embereknek a Decathlon nem egy kirándulási célpont, de azt hiszem említettem már, hogy milyen viszonyban vagyok a normális dolgokkal, győzködni pedig XueChent kellett, mármint, hogy szakadjon már ki a könyvtárból, végtére is szombat van.

Kirándulás alatt azt értem egyébként, hogy a fent említett sportbolt három kilométerre van a kolesztól és mi el-, és visszasétáltunk. Amúgy hatalmas bevásárlást csaptam ám! Vettem egy cicanacit és egy mikroszálas kéztörlőt, szóval tényleg csak a kimozdulás volt a cél. Minden esetre majdnem öt óra volt, mire vissza értünk. Vacsi és némi filmnézés következett számomra, Andráék pedig ismét elindultak meghódítani az éjszakát. Ezt a tényt méltányolva ismét korán feküdtem, ami elsőre jó ötletnek tűnt.

Csak egy apró hiba csúszott a számításaimba, mégpedig a saját szervezetem. Mivel mint minden egyetemista, én is ahhoz vagyok szokva, hogy 4-6 óra alvással megfelelően teljesítsek, igazából nincs szükségem ennyi pihenésre. Hajnal háromkor a testem és az elmém közölte, hogy kösz a pihit, de jól vagyunk, most már igazán csinálhatnánk valamit. Vasárnap hajnal háromkor azonban a fű se nő, én pedig nem akartam bekapcsolni a gépem, vagy ilyesmi. Térültem-fordultam, fogat mostam még egyszer, szellőztettem, számoltam a bárányokat, ami csak eszembe jutott. Természetesen egy idő után visszaaludtam, de fel kell jegyezzem a mentális NE TEDD! - listámra, hogy egymás után kétszer nem szabad ilyen sok alvással próbálkoznom.

Vasárnap reggel megint csak halkan előkaptam egy kis francia házit és azzal ütöttem el az időt, amíg a lányok felkeltek. Azután felzárkóztam a sorozat epizódokból, amiket általában nézek, majd ebédet készítettem. Andra és a barátnője a délutánt Versailles-ban töltötte, szóval kihasználva, hogy nincsenek útban, kitakarítottam a szobámat és a közös helyiségeket. A konyhában persze még mindig ott áll a szétkapott szekrény és felmosás közben eltörtem a felmosó nyelét, szóval kalandok megint adódtak.

Este már nem is küzdöttem a korai lefekvéssel, amit egyébként a szomszéd szobában lezajló koncert lehetetlenné is tett volna. Filmet néztem, beadandót gyártottam és éjfél körül dőltem ki.

Nem volt egy rossz hétvége, bár talán kicsit körültekintőbben kellene kezelnem az alvást, mint tevékenységet. A hétre megint tesztek várhatók, de majd megírom azt is!

Gamer Lány

Költői, ugye? Nem is tudom, mért választottam ezt a címet, de valahogy ideillőnek tűnt. A bejegyzés végére remélem mindenki így látja majd. No, de kezdjük a hét elején...

A hétfő a világ egy olyan találmánya, amit az emberiség 90 százaléka utál, nem ok nélkül, mégis ragaszkodunk hozzá. Ez a hétfő is azok közé tartozott, amit nyugodtan lehetett utálni. Nyomott, szürke reggel, punnyadt délelőtt. Három órás francia teszt délután. Ahányszor csak eszembe jut, olyan arcot vágok, mintha valami nagyon kellemetlent ettem volna és a hideg futkos a hátamon. Persze ezt is túléltem, de akkor is. A teszt végén, mikor kiléptem a teremből, szakadt az eső. Öt percre lakom a sulitól, de ernyő híján nem volt nehéz bőrig ázni. Remek érzés volt, főleg a frissen mosott hajamnak. Ha ez nem lett volna elég, mikor visszaértem meglepődve tapasztaltam, hogy valaki szétkapta a konyhánkat. Mármint szó szerint. A mosogató alatti szekrényt, ahogy volt, egyben kiszedték, mit sem törődve a benne lévő dolgokkal, vagy azzal a ténnyel, hogy a falhoz volt rögzítve. Persze a szekrény nem élte túl a beavatkozást. Mivel nem akartam, hogy rám verjék a balhét, kaptam a fényképezőgépem, és csináltam pár fotót a helyszínről és írtam egy emailt a helyi irodistának, mert ugye mért is lett volna itt bárki, a helyiek közül, amikor hazaértem. Azonban ez sem ment könnyen, mert a számítógépem megtagadta a fényképezőgép kártya olvasását, szóval előkaptam a zsenifonomat és megismételtem a fényképezős procedúrát. Na ekkor végre elküldhettem az emailt.

Kedden reggel az Üzleti Angol tanár bejelentette, hogy az egyhetes szünet alatt nem javította ki a tesztjeinket és a jövőhétre sem fogja, csak az azutánira. Egy egész hónapig tart neki a javítás... Nálunk ezért a Hallgatói Önkormányzat átharapná a torkát és kétszer keresztre feszítené. Persze csak miután lassú tűzön meggrillezte. Mindegy, ahány ház, annyi szokás. Délután az irodista nőci a koleszban, persze csak miután rákérdeztünk Andrával, sajnálkozva sápítozott, hogy Ő aztán semmit nem tud a konyha-dologról, neki senki nem szólt. A karbantartók majd talán valamikor este, vagy másnap reggel jönnek és akkor beszél velük. Nem igazán értette a problémánkat, miszerint legalább egy cetlit hagyhattak volna, nem is említve, hogy jöhettek volna akkor, amikor otthon vagyunk. 

Szerdán végre megvettem az esernyőt. Meg elintéztem, hogy kölcsönözhessek könyveket a könyvtárból. Viszont amikor hazaértem, észrevettem, hogy a gépem sikeresen bekapott valami fincsi kis vírust. Hajnal egyig tartott, mire meggyógyult szegény. Nehéz és fájdalmas eljárás volt, de szerencsére nem veszett el semmi fontos adat.

Csütörtök reggel épp az iskolába baktattam, amikor elkezdett felkelni a nap.Ahogy néztem a napfelkeltét és átgondoltam, mi minden történt  a héten eszembe jutott amit az egyik külföldi diák mondott nekem, amikor Versailles-ban voltunk. Egyébként egy srácról van szó, aki Nepálból érkezett. Azt mondta, hogy boldognak tűnök. Mármint általánosságban véve kiegyensúlyozottnak és elégedettnek magammal és a környezetemmel. Nos hajnal nyolckor, amikor itt még minden és mindenki alszik, de a nap már kel fel, ez a gondolat nagyon is igaznak tűnt. Végül is, annak ellenére, hogy mennyi kellemetlen dolog történik az emberrel, mindig vannak olyanok, amik ellensúlyozzák azt. Ha nem is azonnal, akkor csak be kell venni a "leszarom-tablettát" és tovább kell lépni. Végül is ami történt, megtörtént, a múlt olyan, amit csak ritkán lehet megváltoztatni.

Ma reggel, mikor felébredtem arra, hogy Andra és a barátnője hazaértek a bulizásból furcsán nosztalgikus gondolataim támadtak. Mielőtt ide jöttem volna, már kilenc, majdnem tíz évet éltem kollégiumban, megosztva a szobámat 4-6 lánnyal. Azonban az elmúlt két évben teljesen elszoktam attól, hogy lányokkal lakjak, nem beszélve arról, hogy az ismeretségi köröm túlnyomó része is fiúkból áll. A folytonos csacsogás és a lányokra oly jellemző viselkedés szokatlanul idegesítő volt ma reggel. Hálát adtam a sorsnak, hogy legalább a szobámba el tudtam vonulni, amíg befejezték a reggeli (fél egy volt) készülődésnek nevezett színielőadást.

Végül egy félórával korábban elmenekültem órára, mint kellett volna. Szégyen a futás, de jobb, mint az idegbaj! Ősi indián mondás. Viszont visszakaptam a szünet előtt írt Brit Történelem tesztemet, ami nem sikerült annyira rosszul. 15/13,5 pontom lett, ami rosszabb, mint az előző, de még nem halálos. Pontosabban kéne tanulnom, ez a tanulság.

A hétvégére sajnos megint tanulást tervezek, de majd megírom azt is.

Gamer Lány